Sport
Az otthoni zöld gyepen bizonyítana
Labdarúgás. Az orosz válogatott után Fabio Capello az olasz csapat szövetségi kapitánya lehet a nyári Európa-bajnokság után

A napokban tárgyal Fabio Capellóval Carlo Tavecchio, az olasz futballszövetség elnöke, miután kiderült: Antonio Conte a nyári Európa-bajnokság után leköszön a válogatott éléről. A la Gazzetta dello Sport tegnapi számában nyilatkozott arról az elnök, hogy szeretné Capellót megnyerni.
A most hatvankilenc éves Capello korábban többek között az AS Romát, a Juventust és a Real Madridot, valamint az angol és orosz válogatottat is irányította, változó sikerrel.
Edzői pályafutása a Milan kispadján nagyszerűen indult, csapatával ugyanis négy olasz bajnoki címet szerzett, és megnyerte a Bajnokok Ligáját is. A Real Madridtól nagy viharok közepette távozott egy év után, de a spanyol bajnoki címmel a zsebében. Később bajnoki címet nyert a Romával, és két bajnoki aranyéremhez segítette a Juventust. Igaz, a torinóiak sikerének nem sokáig örülhetett, mert az emlékezetes olasz bundabotrány miatt a szövetség mindkét aranyérmétől megfosztotta a Juventust, és kizárta az első osztályból. Ráadásul, mint mondják, Capello megosztó személyiség, sokakat irritál az egyénisége. Szintén nagy hírű olasz kollégája, Carlo Ancelotti önéletrajzi könyvében külön fejezetet szentelt Capellónak, azt állítva róla, hogy kedvenc időtöltése az volt, hogy összeugrasztotta saját játékosait, és gyakran megvendégelte a lapok munkatársait a minél jobb sajtóháttér érdekében.
A nem túl sikeres spanyol klubedzőség után nyolc éve kinevezték az angol válogatott szövetségi kapitányának, azután, hogy 1966 világbajnokai szégyenszemre szerényen szerepeltek az osztrák–svájci közös rendezésű Eb-n. Capello viszont már megbízatásakor meghódította az angol szíveket: „Meg akarom nyerni a 2010-es világbajnokságot az angol válogatottal – nyilatkozott. – Ha nem így gondolkoznék, nem vállaltam volna el a kapitányi posztot, hanem továbbra is golfütővel a kezemben múlatnám az időt.”
A világbajnoki aranyból nem lett semmi, mert 2012 februárjában önként, bár nem dalolva, lemondott posztjáról. Azt mondják nem véletlenül, mert már a zsebében tudta az orosz válogatott szövetségi kapitányi megbízatását. Brutális összegről, évi 6,7 millió fontról szólt a szerződése, s ezzel a brazíliai futball-világbajnokság kimagaslóan legjobban fizetett edzője volt. Nem is csoda, hogy tavalyi távozása előtt hónapokig nem kapta meg fizetését, és úgy tudjuk, hogy emiatt a mai napig perben áll az orosz szövetséggel.
Ami pedig az olasz válogatott kapitányi posztját illeti, a szövetségnek rajta kívül más jelöltje is van. Az egyik az ötvenkét esztendős Roberto Donadoni, aki Cepellóval ellentétben már volt hazája szövetségi kapitánya, ám az olaszok számára balul sikerült 2008-as Eb-t követően távozott. Donadoni jelenleg a Bologna edzője, és a szerződése még két évig a klubhoz köti. Mindenesetre hamarosan döntés születik, s olasz kapitánynak lenni még akkor is megtisztelő, ha manapság már nem nyüzsögnek a sztárok Itália pályáin, vagy ha mégis, azok többnyire légiósok.
Változhat a Manchester City kerete
A spanyol Pep Guardiola lesz a nyártól a Manchester City edzője. s a hírek szerint már beadta azt a 17 játékosból álló listáját, akiket szeretne csapatában látni. Nem akármilyen névsor, mert angol válogatottak, világsztárok szerepelnek rajta, no meg olyanok, akikkel Guardiola korábban együtt dolgozott, és vélhetően köréjük építené csapatát a Citynél. A névsor: Ilkay Gundogan (Dortmund), Julian Weigl (Dortmund), Ben Chilwell (Leicester City), Aymeric Laporte (Athletic Club), John Stones (Everton), Sergio Busquets (Barcelona), Paul Pogba (Juventus), Thiago Alcantara (Bayern München), Godfred Donsah (Bologna), Amadou Diawara (Bologna), Youri Tielemans (Anderlecht), Riechedly Bazoer (Ajax), Dennis Praet (Anderlecht), Ousmane Dembele (Rennes), Alex Oxlade-Chamberlain (Arsenal), Inaki Williams (Athletic Club), Alvaro Morata (Juventus).