Sport

Az összes orosz vívó és triatlonos indulhat Rióban

Valamennyi doppingvizsgálat negatív volt

Mind a 16 indulóként benevezett orosz vívónak, illetve az ugyancsak kiutazó négy tartaléknak megadta az olimpiai részvételi engedélyt a sportág nemzetközi szövetsége (FIE). A Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) jelentése szerint pedig valamennyi kvótát szerző orosz triatlonos is indulhat Rióban.

Kedden öt orosz kajakosnak, illetve kenusnak nem adott indulási engedélyt a riói olimpiára a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF). Korábban pedig a Nemzetközi Atlétikai Szövetség jelezte, orosz sínekben egy atléta sem indulhat az ötkarikás játékokon.

Szerdai tájékoztatása szerint a FIE a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hétvégi döntése nyomán elvégezte az átvilágítást. Jelezte, hogy ellenőrizte a 2014 és 2016 között orosz vívókon 35 országban – köztük Oroszországban – elvégzett 197 doppingvizsgálat eredményét, és mind negatív volt, s ugyanilyen eredményt hozott a júniusi, lengyelországi Európa-bajnokságon levett minták elemzése is.

Indulhatnak a triatlonosok is

A nemzetközi szövetség (ITU) szerdai közlése szerint a három-három férfi és női versenyző egyike sem szerepel a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) jelentésében, amely egyértelműen bizonyítottnak találta azokat a vádakat, hogy központilag irányított doppingolás folyt Oroszországban.

Az ITU azt is kiemelte, hogy korábban egyiküknek sem volt doppingesete és valamennyien átestek Oroszországon kívül végzett doppingellenőrzésen, így mind a hatan részt vehetnek a riói játékokon.

Az orosz versenyzők részvételének felülvizsgálatát az ITU is a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vasárnapi döntése nyomán végezte el.

Múlt hétfőn hozták nyilvánosságra Richard McLarennek, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) fővizsgálójának a 2014-es szocsi téli olimpiáról készített jelentését, amely államilag irányított doppingolással vádolta meg Oroszországot. A jelentés nyomán a WADA azt javasolta a NOB-nak, hogy a teljes orosz csapatot zárja ki a riói játékokról. A szervezet végrehajtó testülete azonban vasárnap úgy döntött, hogy nem így jár el, de a részvételhez az orosz versenyzők mindegyikének egyéni engedélyre van szüksége sportágának nemzetközi szövetségétől.