Az izlandiak kapitánya szerint játékosai nem használták a fejüket
agerbäck dicsérte csapatának a második félidőben nyújtott teljesítményét
"Az első félidő olyan volt, mint a világbajnoki pótselejtezőnk visszavágója a horvátokkal szemben. Mentálisan nem kezeltük jól a helyzetet" - mondta Lagerbäck, aki arra utalt, hogy 2013 novemberében a párharc első meccsén gól nélküli döntetlent játszottak, a második találkozót viszont 2-0-ra elveszítették Horvátországban, így nem jutottak ki a brazíliai világbajnokságra.
"Ez egyértelműen mentális probléma. A játékosok nem gondoltak, és nem a megszokott módon futballoztak. Persze, ehhez hozzájárult, hogy a franciák nagyon jók voltak, mi viszont nem bizonyultunk eléggé határozottnak, amikor döntéseket kellett hoznunk. Elkövettünk néhány buta hibát, és csapatként nem működtünk megfelelően" - tette hozzá a svéd szakember, aki már korábban bejelentette, hogy a kontinenstorna után, négy és fél évet követően távozik posztjáról. A válogatottat izlandi kollégája, Heimir Hallgrimsson irányítja a továbbiakban.
A kritikai megjegyzések után Lagerbäck dicsérte csapatának a második félidőben nyújtott teljesítményét. "Igazán lenyűgöző, hogy a játékosaink megfordították a meccs addigi menetét. Nem hiszem, hogy mindez azért történt, mert a franciák kiengedtek. Megmutattunk valamit az igazi izlandi hozzáállásból" - mondta. A házigazdák a szünetben már 4-0-ra vezettek, de az északi szigetország együttese 2-1-re megnyerte a második felvonást.
Lagerbäck akkor is büszkén beszélt csapata teljesítményéről, amikor az elmúlt három hét értékelésére kérték. Az izlandiak az F csoportban a magyarokkal és a portugálokkal is 1-1-es döntetlent játszottak, az osztrákokat 2-1-re legyőzték, majd a nyolcaddöntőben Angliát búcsúztatták (2-1).
"Fantasztikus tornán vagyunk túl, ez egy fantasztikus utazás volt számomra. A franciák elleni első félidőn kívül minden percet élveztem, amit a válogatott mellett tölthettem. Nagy megtiszteltetés volt számomra ez a feladat" - fogalmazott az edző.
Az izlandiak csapatkapitánya, Aron Gunnarsson elmondta, hogy miután az első félidőben "szörnyen" játszottak, a szünetben megbeszélték, hogy nem búcsúzhatnak ilyen teljesítménnyel, ez is hozzájárult, hogy a második felvonásban jobban futballoztak. "Csalódottak vagyunk, ugyanakkor hihetetlenül büszkék is, mert ez a torna csodálatos élmény volt" - tette hozzá a Cardiff City középpályása.
A házigazda franciák szövetségi kapitánya, Didier Deschamps Antoine Griezmannt dicsérte, aki már négy találatnál jár, és vezeti a góllövőlistát. "Jó lenne, ha így folytatná, mert akkor még gólkirály is lehet. Nagyon hatékony játékos és kiváló a technikája. Csütörtökön még a mostaninál is többre lesz szükségünk tőle" - nyilatkozta Deschamps.
A franciák csütörtök este Marseille-ben a világbajnok német csapattal mérkőznek a döntőbe jutásért.
"Nem kétséges, hogy Németország a legjobb csapat, még akkor is, ha voltak nehéz időszakai Olaszország ellen. Ott vagyunk a négy között, és a tudásunk legjavára lesz szükségünk a németek ellen, mert ők nem csak Európa, de az egész világ legjobbjai" - mondta a franciák szövetségi kapitánya.
A másik ágon a Portugália-Wales elődöntőt szerda este rendezik Lyonban.