Sport

Az első védésnél már elmúlt az idegessége

Labdarúgás. Faragó Lajos első válogatott mérkőzésén Skócia ellen, százötvenezer néző előtt őrizte a magyar csapat hálóját

De mi van a reflektorfény után? (215.) Arcok. Arcok tegnapelőttről. Ma már szinte ismeretlenek, tegnap, tegnapelőtt meg mindennap velünk voltak. Sportolók, játékosok, versenyzők, edzők, akiket a sport emelt fel, akik a sportot felemelték, aztán egy idő után kikoptak sportéletünkből, csendben élik mindennapjaikat. Ilyen sportembereket kerestünk meg, és sorozatunkban igyekszünk bemutatni, hogyan élnek, mi lett velük.

Bozsik József után Faragó Lajos a másik olyan futballista, aki egész életében a Honvédot szolgálta. Ráadásul a magyar labdarúgás olyan dicsőséges évtizedeiben játszott, amikor nem volt egyszerű bekerülni a csapatba, a válogatottságról pedig tényleg csak álmodozni lehetett. A legendás kapus most műtétre vár, befeküdt a honvédkórházba, egyik térdébe protézist ültetnek.
farago„Minket, öregeket talán az emlékek tartanak életben” (Fotó: Hegedüs Róbert)
– Miért van szükség erre az operá­ció­ra? Nem fél?
– Kicsit. Azért vállalom, mert a bal térdemben teljesen elkoptak az ízületek, és az orvosok javasolták a protézis beültetését. Hosszas gondolkodás után, no meg a feleségemmel való megbeszélést követően rávettem magamat, hátha ez segít.

– Kijár még időnként mér­kőzésekre?
– Igen, Rákóczi Lacival a Bozsik Stadionba, de hát hozzám hason­lóan ő is eléggé megöregedett, így aztán csak időnként megyünk ki.

– Amúgy mi a véleménye a magyar futballról?
– Sok mindent nem értek. Így például értetlenül állok azelőtt, hogy Kispesten, Újpesten és több stadion­ban a mérkőzések előtt eljátsszák a Himnuszt. Felállnak a csapatok, és huszonkét játékosból jó, ha három-négy magyar. Olyan légiósok játszanak nálunk, akik máshol nem kellenek, itt meg pénzt keresnek, nem is keveset, és ez engem roppantul bosszant.

– Ez lenne a magyar futball baja?
– Nem csak ez. Meggyalázták szegény Bozsik Cucu nevét. Ugye az ő nevével fémjelzett akadémiát hoztak létre, majd valaki kitalálta a Bozsik-programot. És ezzel még nem lenne baj, csak hát ha szegény Cucu ha ezt megélte volna, biztos, hogy nem járul hozzá, hogy az ő nevével ajánlják vagy reklámozzák ezt a fajta utánpótlás-nevelést. Nálunk ez még másként ment.

– Hogyan? Ön például miként került a kispestiekhez?
– Egyszerűen. Az édesanyám szólt, hogy ugorjak le a közeli térre szedni egy kis füvet a tyúkoknak. Én meg meg sem álltam a Kispest-pályáig. Egy másik fű vonzott, az, amelyiken labda pattogott. A sok sikert megélt gyepen éppen a KAC kölyökcsapata edzett, kapust azonban nem találtak. Így én ugrottam be a kapuba. A markomba köptem, és bár néhány gólt bekaptam, azért sikeresen hárítgattam a srácok lövéseit. Amikor vége lett az edzésnek, hozzám lépett egy férfi, és megkérdezte, hogy futballozom-e valahol. Én meg mondtam, hogy igen, az utcám csapatában. Rongylabdával. Leigazoltak.

– Mi lett a tyúkokkal?
– Éhesen maradtak. Én meg azon az éjszakán nehezen aludtam el az örömtől.

– Végigjárta a szamárlétrát?
– Hogyne, másként talán még ma sem megy. Szépen haladt a karrierem előre. Előbb bekerültem az ifibe, majd már a tartalékok közé. A helsinki olimpia idején a Honvéd Csehszlovákiában túrázott, s mivel Grosics az olimpián védett, engem vittek tartalékként a csapattal. Az első meccsen Garamvölgyi megsérült, így bemutatkozhattam. Az ellenfél vezetői azt kérdezték, hogy ki ez a Faragó. Szerencsére azért meg tudtam mutatni, hogy ki is vagyok. Jól ment a védés. Igaz, az egyik csatár megrúgta a kézfejemet, és iszonyatos fájdalmakkal kellett védenem, de nem mertem szólni, hogy cseréljenek le.


– Elismert kapus lett, így aztán az 1954-es vb előtt a Fradi – akkor Kinizsi – kölcsönjátékosként Bulgáriá­ba magával vitte. Hogy emlékszik erre?
– Örömmel. Legendás játékosokkal játszhattam együtt. Bár a csapatot kényszerűségből Kinizsinek nevezték, de mindenki csak Fradinak hívta. Négy mérkőzésen védtem, és elégedettek voltak velem.

– Fel sem merült, hogy Grosics miatt esetleg a Fradihoz igazol?
– Nem. Nekik ott volt Gulyás Géza, és amúgy is, tősgyökeres kispestiként hogy nézett volna ki, ha a nagy riválist választom?

– Nem volt önben féltékenység vagy rossz érzés, hogy Grosics mögött csak tartalék lehetett?
– Nem, hiszen nem lehetett vitás, hogy Gyuszi extraklasszis kapus volt. Kifutni a világ portásai közül csak kevesen tudtak úgy, mint ő. Közte és a többi magyar hálóőr között nagyon nagy volt a differencia. Gyors volt, robbanékony, ha egy előrevágott labdával operált az ellenfél, a középhátvéd Lóránt csak annyit szólt, Gyuszi, és Grosics máris érkezett.

– Aztán mégis önre mosolygott a szerencse, mert Grosicsot eltiltották.
– Így volt. Engem ugyanakkor egészen fantasztikus balszerencsehullám sújtott. A Vasas ellen játszottunk rangadót, és a meccsen súlyos vállsérülést szenvedtem. Győztünk is 2-1-re. Furcsa legenda született. Azt mondták, ha Faragó megsérül, akkor szinte egész biztos, hogy nyer a csapat.

– Római olimpia, 1960, bronz­érem.
– Egy mérkőzésen védtem az olimpián, a többin az újpesti Török Gabi volt a kapus. Peru ellen játszottam, és győztes csapat tagja lehettem, nagyon megvertük a dél-amerikaiakat. Ez a meccs azért is emlékezetes számomra, mert a peruiak szövetségi kapitánya Orth György volt.

– Nyolc alkalommal védte a felnőttválogatott kapuját.
– Skócia ellen voltam először válogatott Glasgow-ban, százötvenezer néző előtt játszottunk, és nyertünk. Szinte szólni sem tudtam a meccs előtt az izgalomtól. Kezem-lábam remegett. De ahogy sikerült az első labdát megfognom, egy csapásra elmúlt az idegesség.

– Hivatásos katonatiszt volt. Hogyan élte meg az 1956-os forradalmat?
– A Honvéd a forradalom kitörését követően Bécsbe utazott, hogy onnan induljon emlékezetes hosszú túrájára. A legendás menedzser, Östreicher Emil szervezte mérkőzéseinket. A távolból csak a hírekből értesültünk a történtekről.


– Mint katonatiszt be kellett lépnie a pártba?
– Aki akart, az belépett. Aki nem jelentkezett, előfordult, hogy megúszta.

– Nem agitáltak?
– Dehogynem. Engem is igyekeztek rábeszélni, de szerencsémre éppen nem volt hely a párttagok között, és abban maradtunk, ha majd lesz üresedés, akkor szólnak. Aztán nem szóltak.

– Amikor visszavonult, edzős­ködött. Milyen eredménnyel?
– Kétszer voltam a Honvéd ificsapatának edzője. Aztán kiküldtek Szíriába, ahol egy katonacsapat szakmai munkáját irányítottam három hónapon át. Később voltam Mozambikban, majd dolgoztam, igaz, beugróként, a Honvéd felnőttcsapatánál is. Aztán szép lassan elteltek az évek. Ma pedig nyugdíjasként élem az életemet.

– Család?
– Drága feleségemmel ötvenhárom éve élünk együtt. Két gyerekünk van, egy fiam és egy lányom. A fiam focizott a Pénzügyőrben, majd játszott az öregfiúkcsapatában, ma pedig olyan mindenes a klubnál.

– A régi játszótársakkal azért összejárnak?
– Gyimesi Laci és Garaba Imre Kispesten csinált egy Honvéd-klubot, ahova rendszeresen lejárok. Kedden és csütörtökön pedig az olimpikonok is szerveznek baráti összejöveteleket. Jó ilyenkor nosztalgiázni a régi játékosokkal. Azt hiszem, minket, öregeket a közös emlékek tartanak még életben.


Pályakép

Faragó Lajos. Született: Budapest, 1932. augusztus 3. Egyesülete: Budapesti Honvéd 1950-1963. A válogatottban 1954 és 1957 között hét alkalommal szerepelt, 1960-ban tagja volt az olimpiai bronzérmes csapatnak. A magyar bajnokcsapat tagja 1952, 1954, 1955, Közép-európai Kupát nyert a Honvéddal 1959-ben. 1972-ben a Testnevelési Főiskolán labdarúgó-szakedzői diplomát szerzett. 1964 és 1973 között a Bp. Honvéd korosztályos csapatainál (serdülő, ifjúsági, utánpótlás) pályaedző volt. Az 1973–74-es idényben 23 mérkőzésen át az első csapat vezetőedzőjeként dolgozott. 1979 és 1980 között Mozambikban edzősködött. 1981-től a Kossuth KFSE edzője volt.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom