Sport

Az első meccs akár döntő is lehetne

XXXI. Nyári Játékok. A mumus szerbek ellen rajtol a férfi vízilabda-válogatott, amelynek nem most kell igazán jól játszania

A mumusnak számító szerbek ellen kezdi meg szereplését ma a kilencszeres olimpiai aranyérmes férfi vízilabda-válogatott.

Nagy Viktor 20160806
Nagy Viktor, a magyar válogatott egyik világklasszisa. Extraklasszis teljesítményre képes (Fotó: Hegedüs Róbert)

A világ- és Európa-bajnok szerbek elleni találkozóval kezdi szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott. Érdekes: a legutóbbi három olimpiából kettőn is Szerbia csapata volt az első ellenfél a mieink számára. Most Benedek Tibor szövetségi kapitány csapata csak áprilisban, a trieszti pótselejtezőn biztosította helyét az olimpián, de a kapitány azt mondta, ez kifejezetten jót tett együttesének, mert emiatt plusz három hetet tudtak együtt készülni, mégpedig kemény meccsekkel.

A magyar válogatott Brazíliába érkezését követően rögtön továbbutazott a még Sao Paulótól is 300 kilométerre, délre fekvő Bauru városába, ahol a 1976-ban olimpiai aranyat nyert előd, a legendás védő, Sudár Attila dolgozik. A válogatott csak csütörtökön tért vissza az olimpiai faluba.

„A csapatunkból szerencsére mindenki egészséges. És abban is szerencsések vagyunk, hogy három riói edzésünkből kettőt itt, a mérkőzések helyszínén tudtunk megtartani, ami nagy segítség, hiszen a többi uszoda, amelyet a szervezők a csapatok rendelkezésére bocsátanak, több mint harminc kilométerre van a falutól – mondta Benedek Tibor. – Készen állunk a rajtra, ugyanakkor folyamatosan fejlődni kell. Nem a csoportelsőséget tűztem ki célul, hanem azt, hogy meccsről meccsre jobban játsszunk, egységesek legyünk, ugyanis a sorozat utolsó három összecsapása dönt a végeredményről.”

A magyar válogatottban kulcsszerep várhat Zalánki Gergőre, aki a kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbertet szorította ki a csapatból. A szakemberek szerint remek csuklóval rendelkező Zalánki még a Margitszigeten mesélte, hogy bár balszerencsés év áll mögötte, mert előbb orr-, majd ujjtöréssel is operálni kellett, de maga a tudat, hogy utazhat Rióba, megsokszorozza erejét. „Mindenki a szerbek elleni nyitómeccset emlegeti – mondta. – Én meg úgy vagyok ezzel, hogy ők is emberek, lehet nekik is rossz napjuk, tehát őket is le lehet győzni. Sőt akkor sem történik tragédia, ha vereséget szenvedünk, mert bőven van javításra lehetőség. Ugyanis, mint tudjuk, az első négy helyezett tovább jut a csoportból. Abban a négyben pedig mindenképpen ott leszünk.” A balkezes pólós azt is elárulta, hogy nagyon szeretne érmet nyerni.

Alkalmasint a hagyomány kötelez. A magyar férfiválogatott eddig az olimpiák történetében kilencszer nyert aranyérmet, legutóbb 2008-ban. Az ötkarikás tornák legsikeresebb pólósa Gyarmati Dezső, aki játékosként három arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett, nem szólva arról, hogy ő volt az egyik nagy, a Faragó, Csapó, Szívós doktor nevével fémjelzett generáció szövetségi kapitánya Montrealban, 1976-ban.

A magyarok a szerbek mellett a házigazda brazilokkal, a görögökkel, az ausztrálokkal és a japánokkal találkoznak az olimpia első szakaszában. Kétségtelen, hogy a riválisok közül szerbek képviselik a legjobb játékerőt – s egyben őket is ismeri a legjobban a magyar csapat. S nem elsősorban azért, mert az utóbbi időben többször is találkozott, edzett egymással a két csapat. A korábbi olimpiákhoz képest feltétlenül változás, hogy a vetélytárs keretének tizenhárom játékosa közül a többség, hét pólós magyar csapatban vízilabdázik. A 33 éves Zivko Gocic, a több mint négy évvel fiatalabb Milan Aleksic, valamint a 28 éves Andrija Prlainovic a Szolnoki Dózsa, a 33 éves Slobodan Nikic az OSC, a nyáron klubot váltó, Szolnokról Budapestre költöző, 28 éves Stefan Mitrovic immár a Ferencváros, míg névrokona, a 31 éves kapus, Branislav Mitrovic az Eger pólósa.


Hétvégi műsor

Augusztus 6., szombat:

ASZTALITENISZ 14.00: női egyes, selejtező (Póta Georgina, Lovas Petra), férfi egyes, selejtező (Pattantyús Ádám), majd női első és második, férfi első forduló 

CSELGÁNCS 15.00: női 48 kg (Cser­noviczki Éva), előcsatározások, negyeddöntő. 20.30: női 48 kg vigaszág, elődöntő, bronzmérkőzés, döntő 

EVEZÉS 13.30: férfi egypár (Pétervári-Molnár Bendegúz), 15.30: férfi kormányos nélküli kettes (Simon Béla, Juhász Adrián) 

SPORTLÖVÉSZET 13.30: női légpuska (Miskolczi Julianna), alapverseny, 40 lövés. 15.30: női légpuska, döntő. 18.00: férfi légpisztoly (Tátrai Miklós), alapverseny, 60 lövés. 20.30: férfi légpisztoly, döntő 

TENISZ 15.45: női egyes (Babos Tímea), női páros 1. forduló  

TORNA 15.30: férfi selejtező (Hidvégi Vid) 

ÚSZÁS 18.00: férfi 400 m vegyes előfutam (Gyurta Gergely, Verrasztó Dávid), 18.27: női 100 m pillangó, ef. (Szi­lágyi Liliána), 18.48: férfi 400 m gyors, ef. (Bernek Péter, Kis Gergő), 19.18: női 400 m vegyes, ef. (Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna), 19.53: férfi 100 m mell, ef. (Gyurta Dániel), 20.17: női 4×100 m gyorsváltó, ef. 03.00: férfi 400 m vegyes döntő: női 100 m pillangó középdöntő, 03.24: férfi 400 m gyors döntő, 03.45: női 400 m vegyes döntő, 04.06: férfi 100 m mell középdöntő 

VÍVÁS 14.00: női párbajtőr egyéni a negyeddöntőig (Szász Emese), 21.00: női párbajtőr egyéni elődöntő, bronzmérkőzés, döntő 

VÍZILABDA 14.00: Magyarország-Szerbia, férfi csoportmérkőzés, 1. forduló

Augusztus 7., vasárnap

ASZTALITENISZ 14.00: női és férfi egyes 2. forduló, 23.00: női és férfi egyes 3. forduló 

EVEZÉS 13.30: férfi egypár, reményfutamok, 14.30: férfi kormányos nélküli kettes, rf. 

SPORTLÖVÉSZET 14.00: női légpisztoly (Tobai-Sike Renáta, Egri Viktória), alapverseny, 40 lövés, 16.00: női légpisztoly, döntő 

TENISZ (Olimpiai Teniszközpont) 15.45: női egyes, női páros 1. forduló (Babos Tímea, Jani Réka-Luca)  

TORNA 14.45: női selejtező (Kovács Zsófia) 

ÚSZÁS 18.00: női 100 m hát, előfutam (Hosszú Katinka), 18.21: férfi 200 m gyors, ef. (Bernek Péter, Kozma Dominik), 18.52: női 100 m mell, ef. (Sztankovics Anna), 19.14: férfi 100 m hát, ef. (Balog Gábor), 19.34: női 400 m gyors, ef. (Kapás Boglárka, Késely Ajna), 20.06: férfi 4×100 m gyorsváltó (Magyarország). 03.00: női 100 m pillangó döntő, 03.08: férfi 200 m gyors középdöntő, 03.24: női 100 m mell középdöntő, 03.47: férfi 100 m mell döntő, 03.55: női 400 m gyors döntő, 04.06: férfi 100 m hát középdöntő, 04.29: női 100 m hát középdöntő, 04.53: férfi 4×100 m gyorsváltó döntő