Sport

Az FTC és a Győr is csoportelső lehet

Kézilabda. A vártnál nehezebben nyert a Veszprém a Schaffhausen ellen

A tartalékos Veszprém messze van még a csúcsformától, s ezt az A csoportban utolsó helyen álló svájci Kadetten Schaffhausen otthonában is bizonyította a férfi Bajnokok Ligája 13. fordulójában.

A várt biztos győzelem helyett a magyar bajnok hibáiból a svájci csapat kiegyenlített, sőt az utolsó percben a vezetésért támadhatott. A Veszprém végül 28-27-re nyert, s megerősítette a harmadik helyét a csoportban. A hazai csapat legeredményesebb játékosa, a nyolcgólos Luka Maros a mérkőzés után elmondta: „Nagyon kemény meccs volt, s a végén csupán egy gól hiányzott a döntetlenhez.”

A férfi BL B csoportjában a Szeged mindhárom mérkőzését elveszítette, és már a negyedik helyezése is veszélyben van. Ma a Zagreb együttesét fogadja (17.30 óra, tv: Sport1), amelynek szintén szüksége van a pontokra, hogy bejusson a nyolcaddöntőbe.

A Győri Audi ETO a dán Esbjerg együttesét fogadja vasárnap (17 óra, Sport1), és győzelem esetén biztossá válik, hogy megtartja jelenlegi éllovas pozícióját a női BL középdöntőjének 2. csoportjában. Az 1. csoportban a Vardar Szkopje, nagy meglepetésre, legutóbb hazai pályán kikapott, s így a macedón csapat és az FTC azonos pontszámmal áll az élén. A Fradi a német bajnok Thüringer HC otthonában lép pályára vasárnap (14 óra, Sport1), és már egy döntetlennel is elérheti, hogy másodiknál rosszabb nem lehet a csoportban.