Sport
Az FTC döntetlennel is maradt az élen
Kézilabda. A Szeged a harmadik helyért mérkőzhet a Löwen vendégeként
A remek őszi idény után a Szeged az idén három vereséggel folyatta a férfi Bajnokok Ligájában, s így a negyedik helyezése is veszélybe került a B csoportban. Baloghék a Zagreb együttesét fogadták, amelynek szintén nagy szüksége volt a pontokra, hogy bejusson a nyolcaddöntőbe. A horvát csapat kezdett jobban, a Szeged csak a 24. percben vette át a vezetést, de aztán javuló védekezéssel és pontosabb támadással 14–12-es félidő után 26–21-re nyert. „Nagyon fontos győzelmet arattunk ma este. Gratulálok a játékosaimnak a hozzáállásukért, mert nagy szívvel játszottak – mondta Carlos Pastor, a Szeged vezetőedzője. – A védelem és a kiváló kapusteljesítmény volt a kulcs, főleg a második félidőben. Ott dőlt el a meccs, amikor négy góllal el tudtunk lépni a Zagrebtől. Ki kell pihennünk magunkat, s remélem, a szerdai meccsig a sérülteknek rendbe jönnek.” A Szeged szerda este a német Rhein-Neckar Löwen vendégeként fejezi be a BL csoportkörét Frankfurtban, ahol a harmadik helyezés a tét.
A Ferencváros női csapata nyolc nap alatt két BL-mérkőzést és egy bajnoki rangadót játszott, s talán ez a magyarázata, hogy nagyon hullámzó teljesítményt nyújtott a német Thüringer HC otthonában a BL középdöntő ötödik fordulójában. Pedig a mérkőzés úgy kezdődött, hogy Zácsikék fölényes győzelmet arathatnak, mert a huszadik percben már öt góllal vezettek (13–8). A folytatásban azonban az FTC játékosai egyre többet hibáztak – például öt büntetőt kihagytak –, s ezt a hazai csapat jól használta ki, az 54. percben már 28–24-re vezetett. Szucsánszkiék azonban nem adták fel, izgalmas hajrában döntetlenre mentették a mérkőzést. A már biztos továbbjutó Ferencváros maradt a csoport élén a döntetlennel is, miután a Metz 42-28-ra megverte a Vardart. Az FTC szombaton a montenegrói Buducnost Podgoricát fogadja a középdöntő utolsó fordulójában.
A Győr az utolsó forduló előtt be is biztosította az elsőségét a középdöntő 2. csoportjában. Görbiczék a dán Esbjerg ellen nagyon simán, tizenegy góllal nyertek. A csapat legeredményesebb két játékosa Görbicz és a brazil Amorim volt, hat-hat góllal.