Sport
Az Atlético nyerte a Szuper Kupát + VIDEÓ
Az idegenbeli 1-1-es döntetlen után 1-0-ra nyert az Atlético

Diego Simeone (Az Atlético Madrid vezetőedzője): –Túlaggódtam a dolgot, az idegesség volt az oka, bocsánatot szeretnék kérni a történtek miatt. Elégedett vagyok azzal a teljesítménnyel, amit a játékosaim ma este bemutattak. Nem ugyanazok voltak a játékosaink, mint tavaly, azonban sikerült kölcsönösen alkalmazkodnunk egymáshoz, az pedig külön öröm, hogy napról napra folyamatosan fejlődik a csapat. Egy olyan nagy bajnokkal néztünk szembe, mint a Real Madrid, ráadásul kétszer is, és az, hogy legyőztük egy nagy riválisunkat, erőt kell, hogy adjon nekünk a folytatásra.
Carlo Ancelotti (A Real Madrid vezetőedzője): – Di Maria egy technikai döntés következtében került ki, nincs szükségünk rá. A második félidőben elvesztettük az irányítást a játék felett. Többet kellett volna birtokolnunk a labdát, csakúgy, mint az első játékrészben. Ezzel több lehetőséget adtunk az Atléticónak. Nem játszottunk jól ezen a meccsen, de inkább ma veszítsünk, mintsem Lisszabonban, a Bajnokok Ligája-döntőben. Sosem beszéltünk arról, hogy mind a hat címet meg fogjuk nyerni, csupán arról, hogy mi vagyunk a legfőbb esélyesek, arról szó se volt, hogy mindet megnyerjük.
Atlético Madrid - Real Madrid 1-0 (1-0)
Gólszerző: Mandzukic (2.) Kiállítva: Modric (91.)
Összesítésben a párharcot 2-1-es összesítéssel az Atlético nyerte
Atlético: Moyá - Juanfran, Miranda, Godín, Siqueira - Gabi, Tiago - R. García (S. Níguez, 90.), Griezmann (R. Jiménez, 73.), Koke - Mandzukic (C. Rodríguez, 85.).Real: Casillas - Carvajal, Varane, S. Ramos, Coentrao (Marcelo, 70.) - Modric, X. Alonso, Kroos (C. Ronaldo, a szünetben) - Bale, Benzema, J. Rodríguez (Isco, 65.).
