Sport

Angol Futball–Waterloo a BL-ben

Labdarúgás. A brit sajtó a Chelsea és az Arsenal edzőjét bírálja a vereség után

Rárontott az angol sajtó két vendégmunkásra. A Chelsea és az Arsenal edzőjét, José Mourinhót, illetve Arséne Wengert azért támadja, mert csapata rosszul szerepel a Bajnokok Ligájában. Előbbi kedden az FC Porto otthonában kapott ki, utóbbi pedig otthon, az Olimpiakosztól.

„Champions League horror” – ezzel a felcímmel jelent meg a szerdai The Sun sportrészének címlapja. És a Mirror, a Daily Mail meg a többi brit lap sem kíméli a két vesztes londoni csapatot és edzőjét. A Chelsea és az Arsenal veresége azt jelenti, hogy az angol klubok az első hat BL-csoportmeccsükből ötön kikaptak. A Chelsea sem lehet büszke a portói játékára, de az igazi blama, hogy az Arsenal otthon kapott ki az Olimpiakosztól 3–2-re. A görög bajnok eddigi tizenkét angliai BL-meccsét egyformán elveszítette, és csupán három gólt szerzett. „Megalázták az ágyúsokat a görög tragédiában” – ezt írták Wenger edző képe mellé a The Sunban. „A vereség ellenére még van esélyünk a továbbjutásra – mondta Wenger. – Nem volt szerencsénk, és bár kapushiba bármikor előfordulhat, de ekkora potyát nem kellett volna kapnia Ospinának. Persze vállalom a döntésem következményeit.” Az Arsenal helyzetét nehezíti, hogy a következő meccse a Bayern ellen lesz, Münchenben, ahol már a pontszerzés is bravúr lenne.

A Porto komoly sikert aratott korábbi edzője, José Mourinho csapata ellen, ráadásul a kiválóan védő Iker Casillas új rekordot állított fel: százötvenkettedszer játszott a Bajnokok Ligájában. A Chelsea portugál edzője 2003-ban UEFA-kupát, 2004-ben BL-t nyert a Portóval, ám most szomorúan távozott.
A nehezen győző Barcelona számára újabb rossz hír, hogy Messi után Andrés Iniesta is megsérült, s legalább egy hónapot ki kell hagynia.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló, E csoport: Barcelona–Leverkusen 2–1, BATE–Roma 3–2. Az állás: 1. Barcelona 4 pont, 2. Bayer Leverkusen 3 (5–3), 3. BATE 3 (4–6), 4. Roma 1. F csoport: Bayern München–D. Zagreb 5–0, Arsenal–Olimpiakosz 2–3. Az állás: 1. Bayern München 6, 2. Olimpiakosz 3 (3–5), 3. D. Zagreb 3 (2–6), 4. Arsenal 0. G csoport: Makkabi Tel-Aviv–D. Kijev 0–2, Porto–Chelsea 2–1. Az állás: 1. D. Kijev 4 (4-2), 2. Porto 4 (4-3), 3. Chelsea 3, 4. Makkabi Tel-Aviv 0. H csoport: Lyon–Valencia 0–1, Zenit–Gent 2–1. Az állás: 1. Zenit 6, 2. Valencia 3, 3. Gent 1 (2-3), 4. Lyon 1 (1-2).