Sport

Aláírásáért egész Európa sorban állt

Röplabda. Torma Ágnes, a sportág magyar válogatottsági csúcstartója nemigen érti, miért vált visszavonulása után mellőzötté

Ha egy nap negyvennyolc órából állna, talán az is kevés lenne számára. Fut, telefonál, pörög, ügyet intéz. Igen, Torma Ágnes, a magyar válogatottsági csúcstartó röplabdázó ma is nyüzsög, és irigylésre méltóan fiatal. A sporttól ugyan távol került, üzletasszonyként dolgozik, de azt mondja, semmit nem szabad félszívvel csinálni. Újpesti telephelyének irodájában fogadott bennünket.

Torma Ágnes 20140919
„Semmit sem kaptam vissza abból, amit a röplabdába fektettem” (Fotó: Hegedüs Róbert)

– Mit csinál manapság, mi van önnel?

– Láthatja, bútoranyagok forgalmazásával foglalkozom. Igen sokrétű feladat. Szerencsére nem unatkozom, bőven van megrendelésünk. Ön is tapasztalhatja, megállás nélkül csörög a telefon, intézni kell az ügyeket, és ha valaki segítségért fordul hozzánk, akkor annak segíteni kell.

– Az üzletfelek tudják, hogy ki az a Torma Ágnes?

– Igen, előfordul. Évekkel ezelőtt persze gyakrabban megesett, hogy valaki megkérdezte, én vagyok-e az a Torma, akit olyan sokat látott a tévében vagy a lelátóról. Mondtam igen, s azt is, hogy biztos sokat szidott. Mire persze mindig mosoly volt a válasz.

– A cégtáblán az van kiírva, hogy Torma és Társai Bt. Kik a társak?

– A bátyámmal vagyok egy vállalkozásban, 1991 óta. Ő az építőiparban jártas leginkább, az én feladatom pedig a tárgyalások lebonyolítása a kereskedőkkel, ez számomra testhez álló feladat, mert mindig is szerettem emberekkel foglalkozni. Egyébként is, én semmit nem szeretek félszívvel csinálni, ha már dolgozom, akkor odateszem magam. Mindenkit figyelmesen meghallgatok, ahogy mondani szokás, az ajtóm mindenki előtt nyitva áll.

– Akkor hallgassa meg azt a kérdésemet, hogy miként került kapcsolatba a röplabdával!

– Érdekből. Igen. Nyolcadikos voltam, szlovák nyelvű, tizenkét osztályos iskolába jártam, s kétnyelvű érettségim is van. Szóval, volt az iskolában egy kémiatanár, aki alacsonyabb osztályban röplabdázott. Ő hívott le engem edzésre. Próbáltam kibúvót találni, hogy nekem kémiát kell tanulnom, mert van pótolnivalóm, de ő felajánlotta, ha lemegyek röplabdázni, akkor korrepetál. Hát így kezdődött. Tizenöt éves voltam, amikor a BKV Előre leigazolt. S azzal egy varázslatos pályafutás indult.

– Melyek voltak az állomások?

– Jól ment a játék, tizenhat évesen ifiválogatott lettem, tizennyolc évesen pedig már a felnőttválogatottban is bemutatkoztam. És soha nem felejtem el, hogy 1981-ben, már a Tungsram színeiben KEK-et nyertünk, majd bajnokságot is. Így teltek az évek 1985-ig, amikor is besokalltam és azt mondtam, hogy most már elég volt, szeretnék külföldre menni, pénzt keresni. Annál is inkább – de ezt ne vegye nagyképűségnek –, mert szinte egész Európa sorban állt az aláírásomért. Az illetékesek azt mondták, hogy a ’85-ös Eb-t meg kell csináljam, és aztán mehetek.

– Így került Németországba?

– Igen. Németországban, egy Münchentől nyolcvan kilométerre fekvő kisvárosba, Visbiburgba kerültem, a csapat akkor a kieső zónában volt, és egy másik légióssal, egy cseh lánnyal bent tartottuk az élvonalban. Három év után egyik napról a másikra hazarendeltek, majd kirúgtak.

– Ez hogyan történt?

– Úgy, ahogy mondom, hazarendeltek azzal, hogy kellek a Tungsramnak. Bementem, hívattak a munkaügyről, és húsz perc után a munkakönyvemmel a kezemben az utcán voltam.

– Ekkor került Egerbe?

– Korábbi edzőm, Déri Rezső közvetített Egerbe. Szeretném elmondani, mielőtt oda szerződtem, körülbelül ötven-hatvan néző volt a bajnokikon, aztán meg nem lehetett jegyet kapni a mérkőzésekre. Majd visszajöttem Pestre, a BSE-nél lettem edző. Már másfél éve csak edzősködtem, amikor ismét megkeresett az Eger, hogy nincs hatodik játékosuk, és a vezetők kértek, vállaljam a szereplést. Vállaltam. Legyőztük a Vasast, és bajnokságot nyertünk. Na, az is szép volt.

– És most is szép a röplabda? Milyen a kapcsolata például a szövetséggel?

– Semmilyen. Állítólag a küldöttközgyűlésre küldtek meghívót, majd utána kérdőre vontak, hogy miért nem mentem el. Én meg mondtam, hogy oda nem szoktam menni, ahova nem hívnak. Mert az ő meghívójuk a mai napig nem érkezett meg.

– Sértett?

– Nem is tudom. Mindenesetre némi keserűség dolgozik bennem, hiszen nagy mennyiségű munkát fektettem a magyar röplabdába, és abból semmit sem kapok vissza. Pedig a tapasztalatommal, tudásommal talán tudnék segíteni is. Csak halkan teszem hozzá, külföldi üzleti kapcsolataim révén komoly támogatókat tudtam volna hozni. De nem kellettem.

– A régi csapattársakkal azért tartja a kapcsolatot?

– Igen. Mégpedig rendkívüli módon szoros a kapcsolatunk. Éppen szerdán tartottunk egy ötyenapot. Tudja, „öreg tyúkok” napját. Egy évvel ezelőtt, augusztusban csúnya balesetem volt, elestem, és a szó szoros értelmében, ha nem tartom a kezem a fejem elé, akkor most nem beszélgetnénk, mert ott szétloccsant volna a fejem. Látja, jól vagyok.

– Pörgős életet él. Mi jelent önnek a pihenés, kikapcsolódás?

– Szeretem a jó zenét. Persze, nem a vad beatet, hanem a dallamos slágereket. Imádok táncolni, szeretem a parasztházamat Pilisszántón. Ha ott vagyok, akkor prímán ki tudok kapcsolni, relaxálni.

– Sok a barátja?

– A barát szóval nagyon hadilábon állok. Én inkább haverokat szoktam mondani. Mert a barát szó számomra szent. Igazi barátom kevés van, de aki van, az olyan, akire bármikor, bármiben számíthatok. És persze ez fordítva is áll.

– Család?

– Mivel nem voltam férjnél, gyerekem sincs. Amikor én akartam valakit, nem jött össze a dolog, amikor pedig valaki engem szeretett volna megszerezni, akkor attól én tartottam magam távol.

– És a röplabda, az nem hiányzik?

– El tudja képzelni, hogy annyi élmény után nincs hiányérzetem?

– És ha hívnák?

– Honnan?

– Mondjuk a szövetségből.

– Arra nincs esély, onnan senki nem fog felhívni. De ha valamilyen csoda folytán mégis megtörténne, nem mondanék nemet. Ahogy már mondtam, ha valaki a segítségemet kéri, én annak a legjobb tudásom szerint segítek is.