Sport

Al-Husszein lehet a FIFA új elnöke

Labdarúgás. A világ egyik legnagyobb fogadóirodájánál, az angol William Hillnél már nem Michel Platini a legfőbb esélyes

Érdekesen alakul a FIFA január végén esedékes küldöttközgyűlése, ahol várhatóan megválasztják a jelenleg még ügyvezetőként irányító Sepp Blatter elnök utódját. Az angol fogadóirodáknál már nem az UEFA elnöke, Michel Platini a legnagyobb esélyes az elnökválasztáson, sokkal inkább a jordán herceg, Ali bin al-Husszein.

al-Husszein
Ali bin al-Husszein herceg esélyei a FIFA elnöki posztjára nagyon megnőttek az utóbbi hetekben (Fotó: Reuters/Muhammad Hamed)

Még májusban történt, pont a FIFA kongresszusának nyitónapját megelőzően, hogy hét magas rangú tisztségviselőt letartóztattak korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával. Velük együtt összesen tizennégy FIFA-tisztségviselőt, illetve cégvezetőt vádolt meg az amerikai igazságügyi minisztérium bűnszövetkezet működtetésével, amelyhez több mint 150 millió dollárnyi veszteségi pénz futott be. Ezt követően a május 29-i szavazáson Josep Blattert újra megválasztották, így ötödször is ő lett a FIFA elnöke. Blatternek a botrány kirobbanása után még esze ágában sem volt lemondani, hiszen jól tudta, hogy a FIFA tagszervezetei közül sok földrészen még támogatják. Az akkori fő kihívója, Ali bin al-Husszein az első fordulót követően fölállt és gratulált neki. A korrupciós botrány nagy nemzetközi nyomása miatt azonban Blatter június 2-án lemondott. Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte, de az új vezető február 26-i megválasztásáig ő látja el a FIFA elnöki teendőit.

Amikor Michel Platini bejelentette, hogy indul a FIFA elnöki székéért, mindenki biztos befutónak tartotta. Ám a múlt héten robbant a bomba, mert a francia legendát, a korábbi sokszoros válogatott labdarúgót, az UEFA vezetőjét pénteken, igaz tanúként, de beidézték, kihallgatták a svájci hatóságok a korrupciós ügyben. A nyomozók azt firtatták, hogy Platini állítólag kétmillió svájci frankot kapott Sepp Blattertől, még 2011 februárjában. A FIFA alapjaiból származó pénzt állítólag az 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkáért fizették ki. Amúgy a korrupció gyanújával kihallgatott Blatter ellen hűtlen kezelés miatt folyik vizsgálat.

A világ egyik legnagyobb fogadóirodájánál, az angol William Hillnél eddig Michel Platini elnökké választását háromszor valószínűbbnek tartották, mint azt, hogy esetleg más ül a FIFA elnöki székébe. De már nem Platini a fő esélyes. Az iroda egyik munkatársa elmondta, hogy az teszi jól, aki Ali bin al-Husszein megválasztására fogad, mert ma már a jordán herceg az elnökválasztás első számú esélyese. Jelenleg hatvannégy százalékos valószínűséggel várják őt a szavazás győztesének, és ez a szám azért figyelemre méltó, mert alig néhány héttel ezelőtt még csak huszonöt százalékon állt a herceg.

Csak emlékeztetőül. Platini és Al-Husszein mellett a nigériai Segun Odegbami, a dél-koreai Csung Mong Jun, a játékosként vb-bronzérmes brazil Zico, a libériai Musa Bility, valamint a trinidadi David Nakhid jelentkezett eddig FIFA-elnöknek.