Sport
A világbajnok csapat is veszteséges
Forma–1. Ha nem változik jelentősen a helyzet, akkor könnyen megtörténhet, hogy néhány éven belül megfeleződik a mezőny

A pályán a Mercedesek voltak a leggyorsabbak, a csapat mégis veszteséggel zárt (Fotó: Reuters/Hamad I Mohammed)
A Mercedes GP egyeduralmát és két kiscsapat csődjét hozta az idei év a Forma–1-ben. Több istálló vezetője is kritizálta Bernie Ecclestone-t a megemelkedett költségek miatt. Például csak a motorok harmincmillió euróba, vagyis nagyjából 9,2 milliárd forintba kerülnek egy évre. Két csapat nem is bírta végig az évet, a Caterham és a Marussia őszi csődje is rávilágított arra, hogy milyen sürgető gond a költségek csökkentése az autósport királykategóriájában. A megszűnő csapatokon kívül a Lotus, a Sauber és a Force India is felszólalt azért, hogy visszaszorítsák a kiadásokat. Ez a három istálló is rendkívül ingatag lábakon áll pénzügyileg, és ha jövőre nem változik valami, mindhárom könnyen csődbe mehet.
Az angol Daily Telegraph cikkéből kiderült, hogy a Lotus 64,9 millió fontos, vagyis 25,3 milliárd forintos mínuszt kénytelen elkönyvelni. A tulajdonos Genii Capital jókora kölcsönt vett fel erre az idényre, és még így is brutális összeggel, tizenötmillió fonttal, vagyis csaknem 5,85 milliárd forinttal tartozik a tavalyi évért az idén a Ferrarihoz szerződött Kimi Räikkönennek. Nem vitás, hogy a Lotusnál túlvállalták magukat, és nem meglepő, hogy a konstruktőri világbajnokságot végül a nyolcadik helyen zárták.
Az idén verhetetlen Mercedes hozta össze a második legnagyobb veszteséget a Forma–1-ben. Ennek az az oka, hogy a világbajnok német istálló nagyon komoly összegeket költött az autó fejlesztésére. A németek működési költségei a korábbi, évi 39,6 millió fontról (15,6 milliárd forint) 190,7 millióra (74 milliárd forint) nőttek az idén. Persze mondhatják azt Stuttgartban, hogy még így is megérte, a csapat-világbajnoki cím mellett az egyéni is összejött. Ráadásul Lewis Hamilton mögött Nico Rosberg végzett a második helyen, és már az első néhány futam után egyértelmű volt, hogy ha nem jön közbe valami, mondjuk egy komolyabb baleset, akkor kettejük közül kerül ki az idei világbajnok.
A Force Indiának tizenhétmillió fontot (6,6 milliárd forint) adtak a részvényesei ebben az évben, mégis 38,5 millió fontos, vagyis csaknem tizenötmilliárd forintos deficittel kellett számolnia a csapatnak. Az idén csak négy istálló termelt nyereséget a Forma–1-ben: a Red Bull, a Toro Rosso, a Williams és a McLaren. A legtöbb pénzt a McLaren kereste, 15,1 millió fontos (5,9 milliárd forint) haszonnal zárt.
A Forma–1-es csapatok az idén nagyjából 127,5 millió fontos, azaz megközelítőleg 49,7 milliárd forintos veszteséget „termeltek”. A legtöbben változást sürgetnek, és jelentős költségcsökkentő intézkedéseket várnak az FIA-tól és Ecclestone-tól, különben könnyen megeshet, hogy néhány éven belül megfeleződik a mezőny.