Sport

A világ aggódik, de nem fáj a riói szervezők feje

Olimpia

A sportvilág aggódva figyeli, hogy három hónappal az olimpia előtt még számos létesítmény nem készült el a riói nyári játékokra, s a belépők több mint felét még nem értékesítették.

„A brazilok az utolsó pillanatban vásárolnak – magyarázta Mario Andrada, a szervezőbizottság kommunikációs igazgatója egy Los Angeles-i rendezvényen – Nincs semmi probléma, az összes jegyet el fogjuk adni.”   

Elsősorban a pályakerékpáros versenyeknek otthont adó velodrómra, valamint a négyes metróvonalra tért ki: „Már majdnem megvagyunk, a velodróm készen lesz a tesztversenyre, a metró pedig az olimpiára.” A pályakerékpáros csarnok kivitelezésé­nek csúszása miatt a tesztversenyt március közepéről május elejére halasztották. A metróépítéssel megbízott cég az év elején azt közölte, hogy a 16 kilométeres vonalból – melynek átadását július elejére tervezik – 13 kilométernyivel elkészültek.