Sport
A szurkolók sem tudták, miért kapott piros lapot Ronaldo
Labdarúgás. Massimiliano Allegri, a Juventus vezetőedzője szerint a portugál sztár kiállítása is megmutatta, hogy szükség lenne a Bajnokok Ligájában is a videobíróra

Önmagában jelzi a helyzet fonákságát, hogy a portugál szupersztár kiállítása kapcsán találgatnia kell a világnak, miért is kapta a piros lapot Cristiano Ronaldo a Valencia–Juventus BL-mérkőzésen. A húga, Katie Aveiro a közösségi médiát kihasználva valóságos tirádát zúdított a bírói karra: „Ez a futball szégyene. De igazságot fog kapni. Tönkre akarták tenni a bátyámat, de Isten soha nem alszik. Meg fognak fizetni a könnyeiért” – írta, de persze ezt érdemes testvéri elfogultságnak tulajdonítani. Ronaldo tehetetlenségében elsírta magát, erre is utalt a húga, de még ez sem lenne bizonyíték az ártatlanságára.
Ám a Marca kikockázta a jeleneteket, látott egy könyöklést, s látott egy mozdulatot, amelyben CR megfogta Murillo, a Valencia védőjének a fejét. A felkért állandó szakértő, a korábbi FA-bíró, Andujar Oliver túlságosan szigorúnak ítélte az ítéletet. Mi magunk is megnéztük többször, s valóban két mozdulatsor a figyelemre méltó. Az egyik, amelyben először találkozik a két játékos. Nem lehet tisztán látni, de inkább tűnik Ronaldo erőszakosnak, mintsem szabálytalannak. A második az ellenfél „megbúbolása” nem feltétlenül tankönyvbe illő szép példa, de nem ér pirosat, nem tűnik indulatosnak, s főleg nem durvának. Ronaldónak akadt a nyári világbajnokságon is egy hasonló esete (ha a könyöklést vesszük), az irániak ellen egy közel hasonló eset miatt kapott sárga lapot a paraguayi Enrique Cácerestől.
Miralem Pjanic, a Juve két gólt is szerző bosnyák középpályása „őrültségnek” minősítette a piros lapot, de hozzátette, két évvel ezelőtt Lyonban hasonlóképpen jártak, akkor a gaboni Lemina kiállítása után is emberhátrányban nyertek, s meg sem álltak a döntőig.
A torinóiak edzője, Massimiliano Allegri úgy vélte, Ronaldo esete az újabb igazolása annak, hogy a Bajnokok Ligájában is szükség lenne a VAR bevezetésére. Mondatát kétféle megközelítésből is lehet értelmezni. Az egyik szerint egy televíziós visszajátszás és lassítás után könnyebb döntést hozni az ilyen kényes ügyekben. A másik még extrémebb: Felix Brych nem is látta az esetet, az alapvonali bíró véleményére hagyatkozott. Ha visszanézhette volna, megalapozottabban tud dönteni.
Cristiano Ronaldo fegyelmi tárgyalása egyébként csütörtökön lesz. Az biztos, hogy a piros lap miatt kihagyni kényszerül a Young Boys elleni október 2-i hazai BL-meccset, de ha két mérkőzésre szóló büntetést kap – ez a Bajnokok Ligájában nem automatikus –, akkor még volt klubja, a Manchester United ellen sem léphet pályára október 23-án, az Old Traffordon.
A Manchester City negatív rekordja a BL-ben
A címvédő Real Madrid magabiztos győzelemmel kezdett az AS Roma ellen. Az első gólt szabadrúgásból lőtte Isco, a másodikat egy kontrából (!) Gareth Bale, a harmadikat pedig pazar átlövésből Mariano Diaz. Ugyancsak háromgólos sikerrel kezdett Bernben a Manchester United. A mezőny legjobbja, Paul Pogba, két gólt szerzett, s adott egy gólpasszt is. A Vörös ördögök tavaly is ilyen különbségű győzelemmel kezdtek idegenben a CSZKA Moszkva ellen. A másik manchesteri alakulat, a City váratlan vereséget szenvedett az Olympique Lyontól. Ezzel negatív rekordot állított fel: az első angol csapat lett, amelyik egymást követő négy mérkőzését elveszítette a Bajnokok Ligájában. Pep Guardiola egyébként eltiltása miatt nem ülhetett a kispadon, honfitársa, Mikel Arteta helyettesítette. A szerdai eredmények. E csoport: Ajax–AEK Athén 3–0, Benfica–Bayern München 0–2. F csoport: Sahtar Donyeck–Hoffenheim 2–2, Manchester City–Olympique Lyon 1–2. G csoport: Viktoria Plzen–CSZKA Moszkva 2–2, Real Madrid–AS Roma 3–0. H csoport: FC Valencia–Juventus 0–2, Young Boys–Manchester United 0–3. (AD)