Sport

A párharc szóban folyatódik

Forma–1. Megbüntetheti a Mercedes Hamiltont

Az Abu-Dzabi Nagydíjjal befejeződött az idei Forma–1-es idény, azonban a Mercedes két pilótájának, a győztes német Nico Rosbergnek és a második brit Lewis Hamiltonnak a párharca tovább folytatódik a pályán kívül.

Nico Rosberg összetettben úgy előzte meg mindössze öt ponttal csapattársát, Lewis Hamiltont, hogy a befejező futamon meg sem próbálta megelőzni riválisát. Mindezek után ő volt felháborodva, hogy a brit pilóta az élen autózva lassította az iramot, hátha ketten is megelőzik a második Rosberget, mert akkor Hamilton lett volna a világbajnok. „Lehet, hogy naiv voltam, de nem ezt vártam Lewistól. Olyan taktikát választott, ami csak a saját érdekét szolgálta, igaz, a világbajnoki cím volt a tét” – nyilatkozta Rosberg. A Mercedes vezetőinek sem tetszett Hamilton versenyzése, mert rádión többször utasították, hogy gyorsítson, de ő ezt nem tette meg. „Az anarchia nem uralkodhat el egy csapaton belül, ahogy egy vállalatnál sem” – közölte Toto Wollf, a Mercedes sportigazgatója, aki a következményekről egyelőre nem beszélt.

A háromszoros világbajnok Hamilton nem érzi úgy, hogy sportszerűtlen volt, amikor szándékosan feltartotta Rosberget, sőt csapata vezetőinek is üzent: „Ha leülünk beszélgetni, akkor nekem is lesznek kérdéseim a vezetéstől. Az egész szezont úgy versenyeztem végig, ahogy kérték, semmi olyat nem tettem, ami ártott volna a csapatnak vagy a márkának, miközben elég sok pontot vesztettem önhibámon kívül. Az egész idény és az utolsó futam is kettőnk párharcáról szólt, mégis valamiért úgy érezték, hogy bele kell szólniuk.”

Az angol média szerint a szófogadatlan pilótát megbünteti a Mercedes, a The Telegraph szerint a háromszoros világbajnok Hamiltont eltilthatják, a Daily Express szerint ki is rúghatják, és hasonló álláspontot képviselt a Daily Mirror és a Daily Mail is. A csatának tehát még nincs vége.