Sport
A pályán kívül taktikáztunk
Labdarúgás. A vereség ellenére is továbbjutottunk
A kérdés így már csak az volt, hogy a második vagy a harmadik helyen jut tovább a legjobb tizenhat közé Bernd Storck együttese. Végül is az utóbbival jártunk jobban, ugyanis ha megverjük az afrikaiakat, akkor Németországgal találkoztunk volna. Így viszont, hogy kikapunk, Szerbiával mérkőzünk szerdán a legjobb tizenhat között.
A nigériaiak nem nagy stratégák, ők ugyanis mindenképp nyerni akartak ellenünk. A vasárnapi utolsó csoportmeccsen gyorsan átvették az irányítást, és az első félidő végéig veszélyesebben játszottak a mieinknél. A magyar válogatott pontatlanabb, kevésbé koncentrált volt, mint az első két mérkőzésén, a támadásaiba több hiba csúszott. A harmincharmadik percben vezetést szerezett az ellenfél, majd a szünet után az ötvennegyedik percben növelte előnyét a New Plymouth-i meccsen. Nigéria végül 2–0-ra győzött és így hat ponttal a második helyen jutott tovább.
A csoportot az észak-koreaiakat 3–0-ra legyőző Brazília nyerte három győzelemmel. A mieink ezzel a vereséggel az E csoport harmadik helyén végeztek, de így is továbbjutottak a legjobb tizenhat közé. Szerdai ellenfelünk, Szerbia a csoportjában 1–0-ra kikapott Uruguaytól, majd 2–0-ra legyőzte Malit és 2–0-ra Mexikót.
„Tudtuk előre, hogy roppant erős a nigériai csapat, és ez be is igazolódott a mérkőzésen – mondta a mérkőzés után Bernd Storck, a magyar válogatott sportigazgatója a hazai szövetség honlapján. – Egyik oldalról csalódott vagyok, mert a mai mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, másrészt azonban büszkék lehetünk, mert egy nagyon nehéz csoportból sikerült továbbjutni. Annak örülök, hogy ma több játékost is ki tudtam próbálni a kerettagok közül, a folytatás szempontjából fontos volt, hogy egyértelmű tapasztalatokat szerezzek minden játékos állapotáról, felkészültségéről.”
U20-as világbajnokság, E csoport, 3. forduló:
Nigéria–Magyarország 2–0 (1–0), New Plymouth, 3000 néző, gólszerző: Awoniyi (33., 54.).
A csoport végeredménye: 1. Brazília 9 pont, 2. Nigéria 6, 3. Magyarország 3, 4. KNDK 0. A nyolcaddöntő programja, szerda: Szerbia–Magyarország 6 óra (magyar idő szerint).