Sport

A négybe kerülésért mindkét magyar csapatnak szurkol

Kézilabda. Nagyon várja már, hogy újra játszhasson Tomori Zsuzsanna, a Győr válogatott átlövője – tornával erősíti műtött lábát

Tomori Zsuzsanna lábadozik. A Győr női csapatának átlövője a decemberi világbajnokságon szenvedett súlyos térdsérülést. Tomori elmondta, ha meggyógyul, akkor májusban már segítené az ETO-t a Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjén, ha csapata bejut az elődöntőbe.

Tomori Zsuzsa 20160219
Tomori Zsuzsát (balra) Anja Altaus (Szkopje) próbálta megakadályozni a góllövésben BL-mérkőzésen (Fotó: Győri ETO)

– Van önben tüske a lengyel játékossal szemben, aki ezt a súlyos sérülést okozta?

– Á, semmi. Nagyon kemény meccs volt, de nem sportszerűtlen. Arra emlékszem, hogy a lengyelek nagyon jól felkészültek belőlünk, agresszíven letámadtak és védekeztek. Egy felugrás után rosszul érkeztem a talajra, a lengyel lány bűne talán annyi, hogy kicsit meglökött, ezért elvesztettem az egyensúlyomat, s emiatt nem úgy léptem, mint normális esetben.

– Hogy van?

– Nyolchetes a műtött térdem, amelyben elszakadtak a szalagok. Örömteli, hogy már tudok vezetni és kezd visszajönni az izom a lábamra. Érzem, hogy él a lábam. Fokozatosan javulok, gyógytornázom, de igazán majd akkor leszek boldog, ha már elkezdhetek újra futni, úszni meg persze játszani.

– Mikor térhet vissza a pályára?

– Május végén jár le az a hat hónap, amit az orvosok ígértek. Ha bejutunk a final fourba, akkor mindenképpen szeretnék a bemelegítésnél segíteni a lányoknak, és buzdítani őket a kispadon. De ha ez nem sikerül, akkor sem leszek türelmetlen, szépen, fokozatosan lendülhetek játékba, és októberre, amikor elkezdődnek a következő évi kupaküzdelmek, tényleg százszázalékos lehetek.

– Mit szól ahhoz, hogy a Győr mellett korábbi csapata, a Fradi is bejuthat a BL negyeddöntőjébe?

– Örülök neki. Kint voltam a Fradi–Rosztov meccsen, és boldog lennék, ha két magyar csapat is negyeddöntőt játszana. Mert onnan már tényleg csak egy ugrás a budapesti négyes döntő. Ha így lesz, az hatalmas siker, és persze nagy élmény a szurkolóknak is.

– Így, sérülten, milyen érzés kívülről nézni a csapata játékát?

– Borzasztó. De hát most pihenésre vagyok kárhoztatva. Majd visszatérek, és akkor újra a pályán segíthetek. Mert egész más meccset játszani, mint a lelátóról nézni.

– Mit szól ahhoz, hogy jelenlegi edzője, Ambrus Martin és korábbi edzője, Elek Gábor lett a női válogatott kapitánya?

– Örülök neki, mert Ambrust kezdem megismerni, Gábort pedig jól ismerem. Mindketten felkészült szakemberek. Biztos vagyok benne, hogy ők ketten össze tudják gyúrni a válogatottat. Ennél jobb döntés most nem születhetett volna.


Ferencváros–Győr már a kupaelődöntőben

A sorsolás eredményeként már az elődöntőben mérkőzik a két nagy esélyes, a bajnok Ferencváros és a címvédő Győr a női Magyar Kupában. A másik párharcban a Fehérvár és az Érd küzd a fináléba kerülésért. A kupa négyes döntőjét Szigetszentmiklóson rendezik, a két elődöntő április 30-án, a döntő május elsején. (MTI)