A megalázó vereség miatt lemondott Roy Hodgson kapitány

Jó szimattal mondta szinte minden magyar újságíró a csoportmérkőzések harmadik fordulója előtt, hogy a további folytatás szempontjából a második hely többet érne az elsőnél a mi csapatunk számára. Persze úgy helyes, hogy miután képes volt rá, megnyerte a kvartettjét Bernd Storck alakulata, pusztán csak azt rögzítjük, hogy az izlandiak, akik az osztrákok ellen az utolsó pillanatban lőtt góljukkal előzték meg a portugálokat, s kapták így az angolokat, rosszabb formájú csapattal játszottak a nyolcaddöntőben, mint mi, magyarok.

Mindazonáltal sokkal jobban futballoztak, mint ellenünk, sokkal nyíltabban, támadóbban. A mezőny kiemelkedően legjobb embere, Ragnar Sigurdsson – 2014 óta az orosz FK Krasznodar futballistája– az 55. percben hét méterről Joe Hartba ollózta a labdát. Ha bemegy, vége a meccsnek, az angol válogatott nem tudott volna kiegyenlíteni. Ám így nyílt maradt a meccs, a háromoroszlánosokat éltette, hogy az előző három találkozójukat megnyerték, amelyeken a félidőben hátrányban voltak. Hiába volt a két ország, a két futballkultúra „méretei” között óriási különbség – Izland teljes lakossága beférne négy Wembley-stadionba, Roy Hodgson tízszer annyit keres, mint kollégája, Lars Lagerbäck, az angolok a 23. nagy tornájukon vesznek részt, szemben az újonc izlandiakkal –, észak kékjei tűntek óriásnak.

Az angolok a 2006-os németországi világbajnokságon az ecuadoriak ellen aratott győzelem óta nem tudnak nyerni nagy torna egyenes kieséses szakaszában. Itt, Franciaországban, a nyolcaddöntőkben két nap alatt másodszor esett ki olyan csapat, amelyik a maga meccse elején büntetőből vezetést szerzett. Hodgson csapata az írek útját járta.

Az angolok eddig a válogatottjuk 1950-es, az Egyesült Államok elleni, Belo Horizonte-i vb-vereségét tartják futballtörténetük legnagyobb meglepetésének, esetleg hozzáteszik, hogy 1980-ban, a brit házi bajnokságban 4–1-re kikaptak a walesiektől, ez a mostani azonban biztosan az említett kettő mellé kívánkozik. Az újabb negatív csúcs után teljesen érthető, hogy Roy Hodgson bejelentette, hogy ő és két segítője, Gary Neville és Ray Lewington is távozik a válogatottól. „Szerettem volna még két évig maradni, azonban gyakorlatias ember lévén tudom, hogy eredménykényszerben vagyunk. Most van itt az ideje, hogy átadjam a helyemet valaki másnak, hogy felügyelje ennek a fiatal, sikeréhes és rendkívül tehetséges játékosokból álló társaságnak a fejlődését. Fantasztikusak voltak, mindent megtettek, amit kértem tőlük” – mondta Hodgson.

Izland 2–1-re nyert, továbbjutott, s legyünk rá büszkék, hogy az angoloknak futball-leckét adó kékeknél a magyar csapat vitathatatlanul jobban futballozott Marseille-ben.

Más kérdés, hogy azért az ő örömük a nagyobb. Bejutottak Európa legjobb nyolc válogatottja közé.

S még valami: övék az Európa-bajnoki végjátékok egyetlen veretlen csapata. Itt, Franciaországban két döntetlen után másodszor is nyertek! S biztos, hogy vasárnap nem remegő lábbal fognak pályára lépni a franciák ellen Saint-Denis-ben.

Hősiesen futballoztak. De mi sokáig nem fogunk tudni szabadulni a gondolattól: a csoportmeccseken mutatott játékkal, az angol válogatott ellen, nekünk is lett volna keresnivalónk.

Vélemények
Az angol futball történetének szégyenletes éjszakája volt

Gary Lineker korábbi sokszoros angol válogatott: „Úgy tűnik, a futballban is kikerültünk Európából. Történelmünk legszörnyűbb veresége volt. Anglia egy olyan ország válogatottjától kapott ki, amelynek több vulkánja, mint igazolt játékosa van. Szép volt, Izland! Roy Hodgson lemondott, ami méltóságteljes lépés volt a részéről, de ne felejtse el, hogy rá mindig úgy fognak emlékezni, hogy ő vezette azt a csapatot, amely kikapott a kis Izlandtól.”

The Telegraph: Ez Anglia történetének legmegalázóbb éjszakája volt a nemzetközi porondon. Sokkal rosszabb, mint az 1950-es vereség Belo Horizontéban. A nizzai kudarc sokkal nagyobb trauma, mert abban a korszakban jött, amikor a Premier League már globális iparág.”

Daily Mail: „Ez a vereség földrengés volt. Roy Hodgsont már azután meneszteni kellett volna a szövetségi kapitányi posztról, hogy a csapat már a csoportszakaszt követően búcsúzott a 2014-es világbajnokságtól.”

Phil McNulty, a BBC szakírója: „A végső felelősség a szövetségi kapitányé, de azt látni kell, hogy több játékosa is alaposan cserbenhagyta. Többen ennél sokkal többre képesek. Hodgson viszi el a balhét, s lemondásával már meg is fizette a kudarc árát, de a jól fizetett Premier League-játékosok sem kerülhetik el a kritikát.”

Heimir Hallgrímsson, az izlandi válogatott társkapitánya: „Nyugodtabb voltam, mint az Ausztria elleni mérkőzésen. Ha valaki néhány évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy negyeddöntőt játszhatunk, nem hittem volna neki. Nincs olyan akadály, amely túl nagy lenne ezeknek a srácoknak.”

Kari Árnason izlandi védő: „Svéd kapitányunknak, Lars Lager­bäcknek nagy szerepe van a sikerünkben. Az öreg kapitányként sosem veszített Anglia ellen, ezt elmondta nekünk, ezért nem kaphattunk ki. Miután Jamie Vardy beállt, neki megvolt a sebessége, ám vele is elbírtunk. Ez az izlandi labdarúgás legnagyobb sikere. Sokkoltuk a világot.” (BF)