A második tétmeccse a BEK-döntő volt

–  Ma már talán elmondható, miként került ki az országból illegálisan.

–  Nem akármilyen történet: Kutas István, Isten nyugosztalja, mindennek lehordott, magyar- és szovjetellenesnek, sőt, ami még jobban fájt, antiszemitának is nevezett. Konkrétan a szemembe mondta, hogy letöröl a magyar labdarúgás térképéről. Hazamenve én meg ránéztem Európa térképére, s rászántam magam a lelépésre. Nem, nem Záhony felé indultam.

–  Egyszerű volt külföldre jutnia?

–  Nem, mert nem volt útlevelem. Egy barátommal egy körúti sörözőben ültünk. Ő annak idején a Kecskeméti Dózsában futballozott. A bel­­ügyi klub elnöke nemcsak városi rendőrkapitány, hanem óriási Fradi-szurkoló is volt. Elpanaszoltam neki, hogy martfűi cipőben járok, ezért kértem, üssenek egy ablakot az okmányaimba, hogy az akkori Jugoszláviába kimenjek, venni rendes cipőt. Szerencsére elintézte. Olaszországon keresztül jutottam el Svájcba, ahol már várt Bánki Feri, a menedzserem.

–  Innen már csak egy ugrás volt Bruges?

–  Nem, először Genfbe kerültem, s ott két próbamérkőzést játszottam. Szerencsére a másodikon ott volt a Bruges tulajdonosa is. Megtetszett neki a játékom, és szerződést ajánlott.

–  Úgy tudom, a magyar szövetség eltiltatta a játéktól egy vagy két évre.

–  Az MLSZ kétéves büntetést akart, de csak egy évet kellett kihagynom.

–  Mennyire gyorsan tudott beilleszkedni a csapatba?

–  Viszonylag könnyen. Mert bár csak barátságos meccseken játszhattam eleinte, de a társak értékelték, hogy csúszok-mászok.

–  Elérkeztünk a BEK-döntőhöz, ahol a Liverpool végül 1–0-ra nyert Dalglish góljával. Egyértelmű volt, hogy Ernst Happel a kezdőcsapatba jelöli?

–  Ha megengedi, kicsit messzebbről kezdem a választ. Már letelt az eltiltásom, amikor a Népszabadság Belgiumban megint hallatott magáról, ugyanis azt írta, Kű összetűzésbe került a helyi hatóságokkal, ezért letartóztatták. Ebből egy szó sem volt igaz, mivel én akkor már Londonban voltam, a csapattal. A döntőt megelőzően Happel mester a szobájába hívatta a három kulcsembert, Bastijnst, Vander­eyckent és Coolst, akiktől megkérdezte, játsszak-e. Ők egyértelműen mellettem tették le a voksot. Tudom, hogy a mérkőzést közvetítő magyar kommentátor egyszer sem mondta ki a nevemet, talán félt, hogy ha kimondja, már másnap kirúgják.

–  Milyen volt a Wembleyben, zsúfolt lelátók előtt futballozni?

–  Amikor kimentünk megnézni a gyepet, odasétáltam ahhoz a kapufához, amely mellől Puskás a zseniális visszahúzós gólt lőtte a 6:3-on. Megpaskoltam a lécet. Majdnem hetvenötezer angol, huszonötezer flamand ült a tribünön. Bár nekem is volt helyzetem, a második félidőben Dalglish – Georges Leekenst megelőzve – megszerezte az egyetlen gólt. A vereség ellenére is büszke vagyok, mert a második tétmérkőzésemet játszottam a Bruges-ben, s az BEK-döntő volt.

–  Ön szerint mikor lesz újra BEK- vagy BL-döntős magyar futballista?

–  Nagyon szeretném, ha mihamarabb lenne. Szorítok a magyar tehetségeknek, hogy ne én legyek az utolsó, de tartok tőle, hogy még sokat kell erre várnunk.