Sport

A lóerők és az idegek csatája a világbajnoki címért

Forma–1. Teljesen megőrült a pontversenyben első német Sebastian Vettel Niki Lauda szerint

Elmérgesedett a helyzet a világbajnokok között, mert ahogyan a spanyol El Mundo írta: „Vettel, a huligán. A német megtámadta Hamilton Mercedesét a bakui káoszban.

Sebastian Vettel és Lewis Hamilton 20170628
A Kanadai Nagydíjon még békésen integetett Sebastian Vettel és Lewis Hamilton a dobogón. A két világbajnok eddig mind a nyolc futamon célba ért, mindketten három-három futamot nyertek, és háromszor voltak másodikok. Vettel mindössze 13 ponttal vezet riválisa előtt, így hatalmas küzdelem várható a világbajnoki címért a még hátralévő tizenkét futamon (Fotó: Reuters - Chris Wattie)

Nyolc futam után a Forma–1-ben egyértelműen kiderült, hogy a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel a Ferrarival, a háromszoros győztes Lewis Hamilton pedig a Mercedesszel csatázik az újabb elsőségért a vb-sorozatban. A kiélezett párharcban nem várt fordulat történt a hétvégi Azeri Nagydíjon, amikor a biztonsági autó mögött az élen haladó Hamilton hirtelen fékezett, s ez a mögötte lévő Vettelt annyira felbőszítette, hogy a brit autója mellé hajtott, s szándékosan nekiment a Mercedesnek. A versenybírók tíz másodperces büntetéssel sújtották a németet, Hamiltont azonban nem büntették, mivel a telemetriai adatok alapján semmi sem utalt arra, hogy „féktesztelte” volna riválisát.

„Nagyon egyértelmű a helyzet, aki elöl van, annak van igaza, akárcsak a közúti forgalomban – mondta Niki Lauda, a Mercedes vezetője, a korábbi Forma-1-es világbajnok. – Ha megállnak előtted, fékezned kell. Szóval Lewist nem lehet okolni. Vettel egy tisztességes srác. Általában. Ezt most nem tudom hova tenni, mert teljesen megőrült.”

Hamilton szerint is német riválisa mentális problémával küzd, s ezért a nagy nyomás alatt meggondolatlanul cselekszik. „Korábban is előfordult, hogy Sebastian a rádión hevesen reagált egy-egy eseményre – nyilatkozott Hamilton. – A vasárnapi szándékos ütközése azonban nemcsak sportszerűtlen, hanem veszélyes is volt. Én továbbra is a szabályokat betartva akarok versenyezni, s tisztességesen szeretnék világbajnok lenni.” A bakui győztes, az ausztrál Daniel Ricciardo jól ismeri Vettelt, hiszen korábban csapattársa volt a Red Bullnál: „Sebastian sokszor nem gondolkodik, mielőtt cselekszik. Szenvedélyes versenyző, aki mindig a győzelemre tör, de meg kellene húznia a határt” – magyarázta Ricciardo.

Abban még a Ferrari szurkolói is egyetértenek, nagy kár, hogy a két világklasszis versenyző párbaja ennyire elmérgesedett, ami befolyásolhatja küzdelmüket a következő tizenkét futamon. Arról persze a Mercedes vezetői nem beszélnek, hogyan fordulhatott elő, hogy Hamilton fejtámasza rosszul lett beállítva, emiatt az élről ki kellett állnia a bokszba, így nem nyert Bakuban. Ha nincs ez a baki, akkor a brit pilóta átvehette volt a vezetést a pontversenyben. A párharc a jövő hétvégén az Osztrák Nagydíjjal folytatódik.