Sport
A kismamák nézői az Australian Opennek
Tenisz. Bejutott Fucsovics Márton a canberrai torna nyolcaddöntőjébe – Korán búcsúzott Babos Tímea Hobartban
Két kismama is hiányozni fog a hétfőn kezdődő melbourne-i Grand Slam-tornáról. A címvédő Serena Williams – aki szeptemberben szült, s azzal indokolta visszalépését, hogy még nem érte el azt a szintet, amelyen játszani szeretne – után a kétszeres bajnok Viktorija Azarenka sem indul Melbourne-ben. A 2012-ben és 2013-ban győztes fehérorosz játékos hiába kapott szabadkártyát, lemondta a részvételt. A 28 éves teniszező magánéleti problémák miatt csak hat mérkőzésen lépett pályára tavaly, és Wimbledon óta nem versenyzett. Azarenkának 2016 decemberében gyermeke született, fél évvel később visszatért a pályára, de közben gyermekelhelyezési vitába került fia apjával. Egy Los Angeles-i bíró ugyanis úgy döntött, hogy Azarenka fia, Leo nem hagyhatja el Kalifornia területét, ahol a volt világelső is lakhellyel rendelkezik.
Sérülés miatt nem indulhat Melbourne-ben a korábbi világelső teniszező Andy Murray, akinek csípőjét megműtötték, s a sikeres beavatkozást követően hamarosan megkezdi a rehabilitációt, melynek végén a füvespályás szezonra térne vissza.
Továbbra is gyengélkedik az amerikai Sloane Stephens, aki egyetlen meccset sem nyert meg az amerikai nyílt bajnokságon aratott győzelme óta. A US Openen címvédője mindössze három gémet nyert meg a selejtezőből érkezett olasz Camila Giorgi ellen a sydneyi keménypályás tenisztorna első fordulójában.
Nem sikerült Babos Tímea főpróbája sem az Australian Open előtt, mert 7:6 (7–2), 6:2-re kikapott a világranglistán 42. ukrán Leszja Curenkótól (42.). a hobarti torna első fordulójában. Babos hat helyet javítva a 49. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján.
Jól kezdett Fucsovics Márton Canberrában, a világranglistán 85. magyar játékos a nyitókörben a tunéziai Malek Dzsazirivel találkozott (98.), aki a második szettben rosszullét miatt, 6:2, 5:1-nél feladta a mérkőzést. Így a hatodik helyen kiemelt Fucsovics bejutott a nyolcaddöntőbe.