Sport

A kínaiak elfoglalták a pinheirosi tábort

XXXI. Nyári Játékok. Az Egyesült Államok csapata a brazilnál is népesebb lesz

Minden részt vevő országénál, még a házigazda brazilénál is népesebb küldöttséggel vesz részt az Egyesült Államok a riói játékokon.

oroszok Rióban 20160725
Néhány orosz nagyon bízott a NOB-ban: már Rióba ért (Fotó: Reuters - Kai Pfaffenbach)

A 2004-es athéni olimpia óta először fordul majd elő, hogy az amerikaiakat képviselik a legtöbben. A legutóbbi két játékokon a házigazda csapatának létszáma meghaladta az övékét. (2008-ban Pekingben 639 kínai mellett 596 amerikai, 2012-ben Londonban 541 brit mellett 530 amerikai indult.) Az idei, 555 fős sportolói küldöttség jóval nagyobb, mint akár a kínai (416), akár a rendező brazil (462). Az Egyesült Államok csapatában korábban még soha nem volt ilyen sok hölgy versenyző (292), s egyébként másodszor fordul elő, hogy a nők száma meghaladja a férfiakét (263). A küldöttség tagjai közül hárman, a sportlövő Emil Milev és Kim Rhode, valamint a lovas Philip Dutton a hatodik olimpiáján szerepel, igaz, mivel Milen bolgár, Dutton pedig ausztrál színekben versenyzett korábban, egyedül Rhode közelíti meg az 1960 és 1992 között az Egyesült Államok színeiben hét olimpián versenyző rekordert, Michael Plumbot. Rhode lesz egyébként az első amerikai, aki öt kontinensen is indult olimpián. Egyszersmind ő lehet az első az olasz szánkós, Armin Zoeggeler után, aki hat egymást követő olimpián is egyéni érmet nyer. (Gerevich Aladár 1932 és 1960 között mind a hat olimpián megnyerte társaival a kardvívás csapatversenyét.) Két amerikai lövő részt vett már az 1992-es barcelonai olimpián is: az egyik, a már említett Milev bolgár, míg Enkelejda Shehaj albán színekben. Utóbbi húszéves kihagyás és egy országváltás után tér vissza az olimpiai mezőnybe. Az Egyesült Államok küldöttségének legidősebb sportolója az 52 éves Dutton, míg a legfiatalabb a 16 éves asztaliteniszező, Kanak Jha. Közel hetven éve, 1948 óta először fordul elő, hogy nincsen 16 év alatti sportoló az amerikai olimpiai csapatban.

A kínai küldöttség kibérelte magának a 170 ezer négyzetméteres Pinheiros sportkomplexumot. A Sao Paulóban található létesítménybe vasárnap megérkeztek az első sportolók, az asztaliteniszezők, az úszók és a női labdarúgó-válogatott tagjai. Ugyancsak Riótól távol készülnek a britek, akik a Belo Horizontéban lévő Minas teniszklubban alakítják ki bázisukat.

A hét végén a brazíliai Guarulhos városában egy férfi megpróbálta ellopni az olimpiai fáklyát. Áttört a láng útját felügyelő őrök között, majd megkaparintotta a fáklyát, de hamar földre kényszerítették és őrizetbe vették.