Sport

A hatvanas évek legfölényesebb diadala

Labdarúgás. Ötven éve lett a „Császár” Európa legjobbja

Ma pontosan ötven éve, hogy a sajtóban megjelent: Európa legjobb futballistája, az Aranylabda-díj győztese 1967-ben Albert Flórián lett. A France Football szavazásának történetében korábban és azóta sem született ekkora magyar siker. Az eredményhirdetés után – nem a következő napokban, mert akkoriban, ma már érthetetlen módon, nem jelent meg az ünnepelttel interjú – a „Császár” azt mondta, meglepte az elsősége. Valójában a hatvanas években senki sem nyerte meg az Aranylabda-szavazást akkora fölénnyel, mint éppen Albert.

Albert-nagy
Albert Flórián góllövő cipőjével (Forrás: Wikipedia)

A Ferencváros középcsatára 68 pontot kapott az 1967-es Aranylabda-szavazáson, huszonnyolc ponttal előzte meg Bobby Charltont (40), s még többel a skót Jimmy Johnstone-t, a BEK-győztes Celtic jobbszélsőjét (39), valamint Franz Beckenbauert (37), hogy csak a közvetlen élbolyt említsük. Farkas János – az olasz Sandro Mazzolával és a spanyol Pirrivel holtversenyben, nyolc ponttal – a tizedik helyen végzett. Összesen 34 játékos kapott szavazatot.

A Fradi-szurkolók Császárát Boskovics Jenő, az MTI sportszerkesztőségének munkatársa hívta fel a hírrel 1967. december 24. délelőttjén, s azt kérdezte a telefont felvevő Albertnétól, azaz Bársony Irén színművésznőtől: „Európa legjobb futballistájának a feleségével beszélek?”

Albert – a lapunk munkatársa, Kiss László által szerkesztett Életem a Fradi című önéletrajzi könyvében – így mesélt akkori érzéseiről: „Ennyi év után már nyugodtan bevallhatnám, hogy igenis vártam, hogy beszavaznak a legjobbak közé, csakhogy nem így volt. Azt tudtam, hogy ott lesz az én nevem is valahol, hiszen nagyon jó évem volt, de el sem tudtam képzelni, hogy olyan játékosokat megelőzök, mint Bobby Charlton, Beckenbauer, Eusé­bio, Gerd Müller, Best, Mazzola, Pirri vagy a két skót, a Celtickel BEK-et nyert Johnstone és Gemmell. Félelmetes névsor. Rendben van, hogy némelyikük előtt végzek, de hogy mindannyiuknál több szavazatot kapok, az már a mesék birodalmába tartozott. Számomra. Huszonnégy ország egy-egy sportújságírója voksolt, s közülük nyolc engem tett az első helyre – mondtam is aztán, persze, viccesen, hogy ők igazán értenek a futballhoz –, négy a másodikra, három pedig a harmadikra.”

A keserű valóság, hogy mi, magyarok, még egy ilyen ünnepet is képesek voltunk elrontani. A France Football a következő májusi, a szovjetek elleni Eb-negyeddöntő előtt akarta átadni az Aranylabdát. A telt házas Népstadionban, véletlenül a győztes névnapján. Az MLSZ azonban, mivel Albert sérülés miatt
nem játszott a mérkőzésen, ezt megvétózta. Végül a ceremóniára a találkozó utáni banketten, a Gundelben került sor…