Sport

„A gyerekemet is el merném engedni”

Téli olimpia. Letette az esküt a Phjongcshangba készülő magyar küldöttség, a MOB elnöke sikeres szereplést vár

Hétfőn Áder János köztársasági elnök jelenlétében, ünnepélyesen fogadalmat tett a téli olimpiára készülő magyar sportolói küldöttség. Az eskü után Kulcsár Krisztiánnal, a MOB elnökével beszélgettünk.

Kulcsár-Krisztián
Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke érmet remél a téli olimpikonoktól (Fotó: MOB/Szalmás Péter)

– Milyen reményekkel várhatjuk a február kilencedikén kezdődő olimpiát?

– Bizakodó vagyok, remélem, a 2014-es szocsi szereplést is túlszárnyaljuk. Köztudott, hogy a rövidpályás gyorskorcsolyázóktól várhatunk jó szereplést, mind egyéniben, mind a váltóban helyezettek lehetnek. Természetesen nem akarjuk agyonnyomni őket az elvárásokkal, mert mindannyian tudjuk, hogy nagyon nehezen kiszámítható sportág az övék. A végeredmény függ a jég minőségétől, az aznapi formától, sőt, még a bíróktól is.

– Miklós Edit sérülésével az egyik reményteljes sportolónk hiányzik majd.

– Sajnos Editnek már korábban is volt egy súlyos sérülése. Mutatja sportemberi nagyságát, hogy vissza tudott térni. Az alpesi sí olyan szakágában versenyez, amelyben minden sportoló a közvetlen életveszély vagy legalábbis a súlyos sérülés kockázatával vállalja az indulást. Ha ő optimista a mostani gyógyulását illetően, akkor, mondhatom, a Magyar Olimpiai Bizottság minden segítséget meg fog adni neki a visszatéréshez.

– Mennyire biztonságos az olimpia helyszíne?

– A müncheni olimpia óta tudjuk, hogy minden olimpia a terroristák célpontja is lehet. A NOB nagyon szigorú biztonsági előírásokat vár el a szervezőktől. A veszélyt nyilván mindenki Észak-Korea felől gondolta, de most, hogy a két Korea küldöttsége kéz a kézben vonul majd fel, úgy gondolom, hogy még a saját gyerekemet is el merném engedni az olimpiára.

– Számíthatunk-e éremre, milyen szerepléssel lenne elégedett?

– Nem szeretek tippelni, soha nem is tettem, de most bátran ki merem jelenteni: akkor lennék elégedett, ha éremmel térne haza a küldöttség Dél-Koreából.