Sport
A döntetlen elég a Real Madridnak
Labdarúgás. Ha elveszíti a Barcelona az El Clásicót, már hétfőn kiderülhet, ki lesz az új edzője, a nevekből mindenesetre sok van
Már csak hétfőig kell várni, akkor minden kiderülhet a spanyol futballban. Illetve, ha nem is minden, de azt állítólag megtudjuk, ki lesz a Barcelona edzője. A barcelonai Sport című lap azt írta ugyanis, a Braca vasárnapi veresége esetén már hétfőn dönthet a klub az új edzőről. Az újság szerint Ernesto Valverde, Ronald Koeman, Jorge Sampaoli és Juan Carlos Unzué a négy jelölt, más források pedig már biztosra veszik, hogy Valverde váltja Luis Enriquét. A katalán csapatnál érthetően nem fergeteges a hangulat a Juventus elleni kupakiesés után, ráadásul Neymar eltiltás miatt hiányozni fog. (Pedig pénteken is tett kísérletet a Barcelona a felmentetésére.) Sem ő, sem Messi és Piqué sem edzett a meccset követő napon, de utóbbi kettő biztosan játszik. A Barcelona reményeit táplálhatja, hogy a legutóbbi nyolc, a Bernabéuban rendezett El Clásicóból csak kettőt veszített el el. Biztató mérleg, csak kérdés, van-e most olyan állapotban a Barca, mint volt az előző években. Most a döntetlen is kevés lenne neki, de a legutóbbi tízből mindössze egy hat évvel ezelőtti, ugyancsak áprilisi mérkőzés végződött úgy.
Bármilyen furának is tűnhet, a sorsolás úgy hozta, hogy a Zinedine Zidane-érában vasárnap este találkozik majd először a két csapat Madridban. A francia edzővel 26 bajnoki meccset játszott eddig a királyi klub a Bernabéuban, ezekből huszonegyet megnyert, s csupán egyet, az Atlético Madrid elleni, tavaly februárit veszítette el. Amióta Zizou az edző, a Real csak az említett városi rangadón nem szerzett gólt, az összes többin igen.
A madridiaknál alapkérdés, hogy a walesi Gareth Bale felépül-e. Edzett már csütörtökön és pénteken, de Zidane-nál alaptétel, hogy csak százszázalékosan egészséges játékost állít be. Talán ide kapcsolható az a spanyol lapvélemény, amely szerint a Real azért áll jobban a két legfontosabb sorozatban, a BL-ben és a bajnokságban, mint a Barcelona, mert „hosszabb” a kispadja. Bale kulcsember, de aligha történik (madridi szempontból) tragédia, ha Isco játszik helyette. A Realnál a nem az alap tizenegybe tartozó játékosok közül Isco piaci ára legalább 35 millió euró, Jamesért 40-45 milliót is adnának angol klubok, Morata megérne 65 milliót a Chelsea-nek, Arsénio kapcsán pedig éppen pénteken írta az AS, hogy a Real visszautasította a Liverpool által érte kínált 50 millió eurót.
Real Madrid–Barcelona (tv: vasárnap, Sport 1, 20.30)
Real Madrid–Atlético, Monaco–Juventus
A címvédő Real Madrid városi riválisával, az Atléticóval, míg az AS Monaco a Juventusszal találkozik a Bajnokok Ligája elődöntőjében. Az UEFA nyoni székházában tartott sorsoláson kiderült, hogy az első mérkőzéseket a Santiago Bernabéu Stadionban, illetve Monte-Carlóban játsszák. Az elődöntő első találkozóit május 2-án és 3-án, míg a visszavágókat egy héttel később rendezik. A finálénak június 3-án a cardiffi Millennium Stadium ad otthont. Az Atlético a legutóbbi három kiírásban mindig a Real Madrid ellen bukott el, kétszer a döntőben, egyszer a negyeddöntőben. A Juventus mindkétszer túljutott eddig a Monacón a BL-ben (1998, 2015), s meg sem állt a döntőig – de ott mindkétszer veszített egy spanyol ellen. Az Európa Liga elődöntőjében a Celta Vigo a Manchester Uniteddel, az Ajax pedig az Olympique Lyonnal mérkőzik.