Sport

A csoportelsőségért csatázik a Ferencváros

Kézilabda. A Veszprém a következő edzőjének csapata ellen játszik a BL-ben

A négy magyar csapat közül kettő, az FTC és a Veszprém még a jobb helyezésért csatázik a hét végén a Bajnokok Ligájában. A Győr már csoportelsőként utazott Norvégiába, a Szeged pedig már bejutott a nyolcaddöntőbe.

Nycke Groot 20170311
Nycke Groot, az ETO világklasszisa a dán Esbjerg elleni találkozón (Fotó: MTI - Krizsán Csaba)

A férfi Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában a legérdekesebb mérkőzést ma (17.30, tv: Sport1) Veszprémben játsszák, ahol a magyar bajnokcsapat következő vezetőedzője, Ljubomir Vranjes jelenlegi együttesét, a német Flensburgot fogadja. A tét nagy, mert amennyiben az európai szövetség által a hét mérkőzésének választott rangadón a magyar együttes nem kap ki, megőrzi harmadik helyét az A csoportban, és a B csoport ötödik helyezettjével találkozik a nyolcaddöntőben.

A szerb származású Ljubomir Vranjes szerint bizonyára nehéz dolguk lesz, de a Barcelona és a PSG is győzni tudott Veszprémben, ezért bízik benne, hogy nekik is sikerül. „Én is emberből vagyok, úgyhogy minden bizonnyal különleges érzés lesz ott állni a csarnokban a közönség üdvrivalgása közepette, de a bemelegítés során és a mérkőzésen kizárólag a Flensburgra koncentrálok majd, mert profi vagyok” – nyilatkozta a szakvezető.

A B csoportban a Szeged már szerdán letudta utolsó meccsét, és mivel hat góllal győzött a német bajnok Löwen otthonában, a második helyre lépett előre. Pozícióját akkor őrzi meg, ha a fehérorosz Meskov Breszt legyőzi idegenben a címvédő lengyel Kielcét, amire kicsi az esély, így Baloghék is a harmadik helyen végezhetnek.

A női BL középdöntőjében is az utolsó fordulót rendezik a hét végén. Mivel a macedón Vardar Szkopje az előző két meccsét elveszítette, a Ferencváros az 1. csoport élére került, és amennyiben szombaton (15 óra, Sport1) hazai pályán legyőzi a montenegrói Buducnost Podgoricát, megőrzi előkelő pozícióját. Ha nyer a Fradi, akkor a CSM Bucuresti vagy a Midtjylland lehet az ellenfele, viszont ha esetleg nagyon kikap, akkor a norvég Larvikkal mérkőzik a negyeddöntőben.

A Győr éppen a Larvik otthonába látogat vasárnap (17 óra, Sport1). A mérkőzésnek nincs tétje, mert a magyar csapat biztosan az első, a skandináv együttes pedig a második helyen zár a 2. csoportban, sőt már azt is tudni lehet, hogy az ETO ellenfele a francia Metz lesz a negyeddöntőben. Utóbbi nem tűnik legyőzhetetlen ellenfélnek, a Ferencváros a mostani sorozatban kétszer is legyűrte.


Világklasszisok igazolnak Magyarországra

Veszprémben folytatja pályafutását 2018 júliusától a világbajnok francia irányító, Kentin Mahé. A balszélsőként is bevethető, 1991-es születésű játékos 2021-ig szóló megállapodást kötött a klubbal. Kentin Mahé Németországban kezdett játszani, ahol édesapja, az 1995-ben játékosként világbajnoki címet nyert Pascal Mahé dolgozott. 2008 óta szerepel a német Bundesligában, játszott a DHC Rheinland, a Gummersbach és a Hamburg csapatában, jelenleg pedig a Flensburg-Handewittet erősíti, amelynek az idén ő a leggólerősebb játékosa a Bajnokok Ligájában. A felnőttek között 2014-ben Európa-bajnokságot, 2015-ben és az idén világbajnokságot nyert, 2016-ban pedig a riói olimpián ezüstérmes lett a francia válogatottal.

Nyártól a Mol-Pick Szegedet erősíti az izlandi válogatott Stefán Sigurmannsson. A 26 éves balszélső 2012 és 2016 között a Rhein-Neckar Löwen játékosa volt, amellyel EHF-kupát és német bajnoki címet is nyert, mostanság pedig a dán listavezető Aalborg csapatában szerepel. Az izlandi válogatottban ötvenhat alkalommal lépett pályára és hatvannégy gólt dobott. Szegedi szerződése két évre szól. (RR)