Sport
A bravúr bronzérmet ért a magyar férfi gyorsváltónak
17. FINA világbajnokság. Két magyar pontszerző a női 400 gyors fináléjában: Kapás Boglárka ötödik, Késely Ajna hatodik lett a Duna Arénában
A világbajnokság első hetében – elsősorban műugróik és műúszóik révén – a kínaiak és az oroszok szerepeltek a legjobban, 20, illetve 14 érmet nyerve. A hazai szurkolók nagyon várták már, hogy elkezdődjenek az úszóversenyek, amelyek magyar sikereket is ígérnek. A nyitónapon a női 400 m gyorsot kísérte a legnagyobb figyelem, mert két magyar versenyző, Kapás Boglárka és Késely Ajna is bejutott a döntőbe, s nem mellesleg ebben a számban mutatkozott be az ötszörös olimpiai bajnok Katie Ledecky. És hogy a 20 éves amerikai világklasszis nem érkezett rossz formában Budapestre, azt már az előfutamban jelezte, mert 3:59.06 perces világbajnoki csúccsal, a legjobb idővel került a döntőbe… Aztán telt ház előtt, a fináléban a címvédő Ledecky két testhosszal, biztosan győzött, sorrendben harmadszor lett ezen a távon világbajnok. (Néhány perccel később újabb aranyérmet nyert a váltóval.) Az óvatosan kezdő Kapás ötödikként ért célba: „Sajnos éreztem, hogy nem lesz meg az érem – árulta el Kapás. – Remélem, 800-on és főleg 1500-on javítani fogok a helyezésemen.” A 15 éves Késely egyéni csúccsal hatodikként ért célba. „Csodás napom volt. Döntőt úszhattam a nagyok között, s megjavítottam legjobb eredményemet” – nyilatkozta boldogan a Kőbánya SC tehetsége.
Kellemes meglepetésre a férfi 4x100-as magyar váltó délelőtt – elsőként a vb-k történetében – bejutott a döntőbe, két csúcsot is megjavítva. A Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter és Bohus Richárd összeállítású váltó 3:13.28 perces országos rekorddal az ötödik helyen került fináléba, és a staféta első embereként Kozma Dominik szintén országos csúcsot ért el 48.61 másodperccel. Kozma váltótársa, Németh Nándor rekordját javította meg, aki az áprilisi ob-n 48.64 mp-cel csapott célba. A döntőben sok ezer szurkoló hajtotta, segítette a stafétánkat, amelyben Kozma újabb országos csúccsal (48,26) harmadikként váltott, a fiatal Németh megőrizte a helyezést, Holoda ugyan visszaesett a hatodikra, de Bohus hatalmas hajrával visszaszerezte a harmadik helyet, s óriási meglepetésre csapatunk, legjobb európai váltóként, bronzérmes lett. „Ilyen fantasztikus közönség előtt nem lehet rosszul úszni” - árulta el a váltónk „titkát” Bohus.
Biztatóan mutatkozott be Hosszú Katinka is a Duna Arénában, aki egyedül a mezőnyből úszott 2:10 percen belül (2.07.49) a 200 m vegyesen előfutamában. Hosszú tovább javított eredményén a középdöntőben:„Nem biztos, hogy kell világcsúcs a győzelemhez, de jó lenne” – nyilatkozta Hosszú a ma esti fináléról szólva.
Szilágyi Liliána ugyan javított az előfutamban elért idején a 100 m pillangó elődöntőjében, de 11 századmásodperccel lemaradt a döntőről. Cseh László bemelegítő számában, az 50 m pillangón nem jutott be a fináléba, de szerinte nincs gond, a hosszabb távokon jobb lesz.
Nem sikerült az olimpiai bajnok mellúszó Gyurta Dániel bemutatkozása, aki gyengébbik számában, 100 m mellen az előfutamban 1:00.76 perccel összesítésben csak a 26. helyen végzett. „Az első ötven jól sikerült, a másodikat viszont szétkapartam. Edzőmmel, Nagy Józseffel majd kiértékeljük, hogy a kétszáz már jobban sikerüljön.”
Úszás. Férfiak. 400 m. Világbajnok: Szun Jang (Kína) 3:41.38, 2. Horton (Ausztrália) 3:43.85, 3. Detti (Olaszország) 3:43.93. 4x100 m gyorsváltó. Világbajnok: Egyesült Államok (Caeleb Dressel, Townley Haas, Blake Pieroni, Nathan Adrian) 3:10.06, 2. Brazília 3:10.34, 3. Magyarország (Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd) 3:11.99. Nők. 400 m gyors. Világbajnok: Katie Ledecky (Egyesült Államok) 3:58.34, 2. Smith (Egyesült Államok) 4:01.54, 3. Li Ping-csie (Kína) 4:03.25, ...5. Kapás Boglárka 4:04.77, 6. Késely Ajna 4:05.75. 4x100 m gyorsváltó. Világbajnok: Egyesült Államok (Mallory Comerford, Kelsi Worrell, Katie Ledecky, Simone Manuel) 3:31.72, 2. Ausztrália 3:32.01, 3. Hollandia 3:32.64.
Műugrás, férfi toronyugrás, világbajnok: Thomas Daley (Nagy-Britannia) 590,95 pont, 2. Csen Aj-szen (Kína) 585,25, 3. Jang Csi-an (Kína) 565,15, ...27. Somhegyi Krisztián.
Vegyes szinkronműugrás, világbajnok: Vang Han, Li Cseng (Kína) 323,70 pont 2. Reid, Daley (Nagy-Britannia) 308,04, 3. Abel, Francois Imbeau-Dulac (Kanada) 297,72
Szinkronúszás, szabad kombinációs csapatverseny. Világbajnok: Kína, 2. Ukrajna, 3. Japán.