Sport
A Transparency szerint áthatatlanul jutottak 200 milliárd forinthoz a látványsportágak
A korrupcióellenes szervezet szerint több kritikus pontja is van a rendszernek - Az Emmi cáfol

Emmi: A látványsportágak támogatása átlátható
"Határozottan visszautasítjuk a Transparency International kijelentését" - szögezte le válaszában az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), hangoztatva: a kormány lehetővé tette a vállalkozásoknak, hogy nyereségük legfeljebb 75 százalékát sportcélokra fordíthassák.
A pénzt a vállalkozások termelik meg, ők döntik el, hogy hova adják ezt az összeget - írta az Emmi. "Ez a legátláthatóbb folyamat, hiszen az adott sportághoz tartozó minden sportszervezet, sportiskola, utánpótlás-nevelést végző alapítvány beleszólhat, részesülhet a vállalatoktól érkezett felajánlásokból, aminek jóváhagyásáról a sportági szakszövetségek hoznak szakmai döntést" - írták.
"Vállalkozók pénzéről, nem közpénzről van szó" - áll a közleményben, amelyben az is szerepel, hogy érvényesül a brüsszeli kontroll: az EU Bizottsága a támogatási rendszer elfogadásakor tett ajánlásokat a kormány a jogi szabályozásban teljes körűen átvette. Az Emmi leszögezte továbbá, hogy a kormány évente tájékoztatja Brüsszelt a támogatási program eredményeiről.
"A sportcélú társasági adókedvezménnyel ráadásul sikerült új alapokra helyezni az öt látványcsapatsportág szakmai és utánpótlás jövőjét. Az Európában egyedülálló támogatási rendszer nélkül a magyar versenysport nem kerülhetett volna ki abból a gödörből, amelyben korábban volt. Az öt látványsportág támogatására használható adókedvezmény segítségével számos beruházás valósulhatott meg az elmúlt években" - írta a Transparency International jelentésére reagálva az Emmi.