Sport
A Sportdöntőbíróság törölte 39 orosz versenyző eltiltását
A CAS szerint 28 esetben nem volt elég bizonyíték a doppingvétségre, így a 2014-es szocsi téli játékokon elért eredményeiket is visszakapják az érintettek
A CAS csütörtöki közlése szerint 28 esetben nem volt elég bizonyíték a doppingvétségre, így a 2014-es szocsi téli játékokon elért eredményeiket is visszakapják az érintettek. További 11 versenyző változatlanul nem kaphat indulási jogot a jövő pénteken kezdődő phjongcshangi téli olimpiára, de az életre szóló eltiltás az ő esetükben sem érvényes - döntött a CAS.
A NOB korábban 43 oroszt tiltott el örökre az ötkarikás játékoktól, mert a vád szerint a szocsi játékokon szervezett manipulációval érték el eredményeiket, közülük 42 fordult a CAS-hoz, amely három, már visszavonult sportoló esetét később vizsgálja.
Alekszandr Zsukov, az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke csütörtökön azt mondta: nagyon boldog, hogy a CAS-döntéssel tisztázódott az orosz sportolók neve és visszakapták az érmeiket. Pavel Kolobkov sportminiszter kijelentette: az orosz versenyzők számítanak arra, hogy a NOB elfogadja a CAS határozatát, és indulhatnak a következő olimpiákon. A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov úgy fogalmazott: Moszkva folytatni fogja a jogi harcot, hogy megvédje a NOB által eltiltott sportolóit.
A doppingvádak alól teljesen tisztázott versenyzők között van például az 50 kilométeres tömegrajtos sífutás szocsi aranyérmese, Alekszandr Legkov, a négy éve ugyancsak győztes szkeletonos, Alekszandr Tretyjakov, valamint az ezüstérmes szánkós, Albert Gyemcsenko. A Szocsiban kétszeres olimpiai bajnok bobos, Alekszandr Zubkov ugyanakkor azon 11 versenyzőhöz tartozik, aki esetében megállapították a doppingvétséget.
A NOB a közelmúltban kijelentette: a 43 eltiltott a CAS esetleges felmentő ítélete ellenére sem lehet ott a Koreai Köztársaságban, a mostani döntés után pedig úgy reagált, hogy a 28 teljesen felmentett versenyző "nem feltétlenül" kap meghívást a jövő héten rajtoló játékokra.
"A büntetés elmaradása nem jelenti automatikusan a meghívás privilégiumát" - olvasható a NOB állásfoglalásában. A szervezet hozzáteszi: a 11 másik eset "egyértelműen megerősíti, hogy a 2014-es szocsi olimpián szisztematikusan manipulálták a doppingellenes rendszert", s nagyon sajnálja, hogy a 28 felmentett esetében ezt nem vette figyelembe a CAS.
Az Orosz Olimpiai Bizottságot december elején kizárta a februári játékokról a NOB, az engedélyt kapott 169 orosz sportoló - aki bizonyítottan tisztán készült - csak semleges zászló alatt versenyezhet Phjongcshangban.
A CAS-meghallgatás az elmúlt napokban zajlott, az érintett sportolókon kívül videokapcsolaton keresztül a koronatanú Grigorij Rodcsenkov - a szocsi olimpián történt visszaéléseket leleplező, s az Egyesült Államokba szökött volt orosz laborvezető - és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren is vallomást tett.
Az orosz doppingbotrányt egyrészt Rodcsenkov állításai, másrészt a McLaren vezette független vizsgálóbizottság jelentése robbantotta ki, ezek az oroszok államilag támogatott, rendszerszintű doppingolását tárták fel. A NOB által létrehozott, Denis Oswald vezette fegyelmi bizottság pedig elégségesnek ítélte a bizonyítékokat az eltiltások kiszabásához, a CAS azonban másként foglalt állást.