Sport
A Napolinak és a Juventusnak is kötelező a győzelem
A két élcsapat között mindössze egyetlen pont a különbség a tabellán
A két élcsapat között mindössze egyetlen pont a különbség a tabellán, éppen ezért egyik gárda sem engedheti meg magának, hogy pontot veszítsen szombaton. Erre az aktuális riválisok ismeretében nincs is nagy esély, hiszen a Napoli az utolsó előtti Hellas Veronát fogadja, míg a hetek óta remek formában lévő Juve a 15. Cagliarihoz látogat.
A nápolyiakban minden bizonnyal nagy lesz a bizonyítási vágy, miután kedden meglepő vereséget szenvedtek az Olasz Kupában (Atalanta 1-2), így a negyeddöntőben búcsúztak.
Az Inter és a Roma nehéz helyzetben van, sokáig mindkét csapat kiválóan menetelt, az elmúlt időszakban azonban megtorpant.
A milánóiak a 16. fordulót követően még vezették a tabellát, azóta viszont három meccsen mindössze egy pontot szereztek, így jelenleg hét pontra vannak a Napolitól és hatra a Juventustól. A kék-feketék pénteken a Fiorentinához látogatnak, mely nyolcadik a tabellán és november eleje óta nem kapott ki a bajnokságban.
A Bajnokok Ligájában csoportelsőként továbbjutott Roma gépezete szintén decemberben kezdett akadozni. A legutóbbi négy fordulóban mindössze öt pontot szerzett az együttes, közben pedig kiesett a kupából. A Farkasok ezek után fogadják a kilencedik Atalantát, mely jó erőkből áll, s minden bizonnyal önbizalomtól duzzadva utazik a fővárosba, mivel kedden kiütötte a kupából a Napolit.
A Serie A egyetlen magyar játékosa, Nagy Ádám hosszú mellőzöttség után az utóbbi két fordulóban egyaránt kezdőként lépett pályára a Bolognában. A 20. fordulóban Roberto Donadoni vezetőedző együttese a Torinóhoz látogat szombat délben.