Sport
A Ferencváros telel a bajnoki táblázat tetején
Labdarúgás. A Balmazújvárosé az NB I.-ben a leghosszabb veretlenségi sorozat, a Haladás a hajrá legjobbja
Vitathatatlan, hogy az ősz második felére „összeállt” Ferencváros megérdemelten került az élre, jó a Videotonnal szembeni mérlege is. Thomas Doll csapata tizenegy ponttal szerzett többet, mint a 2016–2017-es idény első 19 fordulójában, tavaly egyébként a negyedik helyen zárt. A Videoton összezuhanása szinte érthetetlen, érdekes, hogy a fehérváriak így is négy ponttal többet gyűjtöttek, mint az előző ősszel. A Honvéd, amelynek edzőjét, a holland Erik van der Meert menesztette a vezérkar szombaton, hat, a Vasas pedig tizenhárom ponttal maradt el tavaly őszi önmagától. Egy év alatt a legnagyobbat a DVSC lépett előre, a tizenegy pontos „plusznak” köszönhetően tizedik helyezettből harmadik lett. A mostani ősz zárásának érdekessége, hogy az utolsó három helyezett a legutóbbi három fordulóban veretlen maradt. A mezőnyből egyedül a Haladás nyerte meg a legutóbbi három bajnokiját, a Balmazújvárosé a leghosz-szabb élő veretlenségi sorozat.
NB I., 19. forduló. Vasas–Ferencváros 0–2, gólszerző: Lovrencsics B. (2.), Gorriaran (92.). Diósgyőri VTK–Debreceni VSC 3–2, g.: Ugrai (12.), Karan (17.), Busai (76.), ill. Takács (36.), Tőzsér (82., 11-esből), kiállítva: Jovanovics (DVSC, 45+1.), Ferenczi (DVSC, 96.). Haladás–Videoton 1–0, g.: Mészáros (92.). Puskás Akadémia–Újpest 2–1, g.: Diallo (7.), Perosevic (37.), ill. Obinna (57.). Bp. Honvéd–Paks 1–0, g.: Gazdag (61.), Balmazújváros–Mezőkövesd 0–0.
NB II., 21. (utolsó őszi): Kisvárda–ETO FC 1–3, Siófok–Mosonmagyaróvár 2–2, Cegléd–MTK 0–1, Vác–Kazincbarcika 1–0, Szolnok–Soroksár 1–3, Budafok–Dorog 0–0, Budaörs–Nyíregyháza 2–2, Csákvár–Sopron 1–1, Békéscsaba–Szeged 3–1, ZTE–Gyirmót 2–4.
Az élcsoport állása: 1. MTK 52 pont, 2. Kisvárda 47, 3. Békéscsaba 37, 4. Nyíregyháza 34, 5. Vác FC 33, 6. Cegléd 33