Sport

A DVTK arénáját választotta egy lengyel szakportál az előző év legszebbjének

Stadion-szépségverseny

A Diósgyőri VTK arénáját választotta az elmúlt év legszebb stadionjának a Stadium Database.

A lengyel honlap – amely kilencedszer hirdette meg ezt a versenyt – tízes listáján még egy magyar létesítmény, a MOL Aréna Sóstó is szerepelt, négy orosz, két kínai, valamint egy-egy török és ausztrál létesítmény mellett. A Stadium Database a szakmai zsűri döntésének megszületése után kiemelte, hogy korábban még egyszer sem végzett az élen olyan kicsi létesítmény – 15 ezres –, mint a diósgyőri, de ha van olyan, amelyik megérdemli, akkor az éppen a DVTK-é. A kivitelezés időben és a költségvetés tartásával valósult meg a megfelelő helyszínen, a közösség érdekét szem előtt tartva – folytatódik a méltatás, amely kitér arra is, hogy bár kicsit furcsa egy évvel a – 80 ezres – moszkvai Luzsnyiki után egy ennyire kicsi stadiont díjazni, de a DVTK-é az igényeknek megfelelő nagyszerű építészeti megvalósítás. Volt internetes szavazás is, ezen a Volgograd Aréna nyert.