Sport

A Cardiffba tartó Emiliano Sala üzenetének utolsó mondata az volt: „nagyon félek”

Nem találják az eltűnt repülőt

A rendőrség közlése szerint folytatták annak a kisrepülőgépnek a keresését, amely az angol élvonalbeli bajnokságban szereplő Cardiff City labdarúgócsapatának friss igazolásával, Emiliano Salával a fedélzetén tűnt el a radarképekről hétfőn este a La Manche-csatorna felett.

A kutatás vezetője szerint azonban már nincs remény. A 28 éves argentin támadó a Nantes-tól szerződött a Cardiffhoz, ezért utazott Franciaországból Angliába. Sala édesapja közben az argentin Clarín című napilapnak azt mondta, hogy fia hangüzenetet küldött barátainak a gép fedélzetéről, amelyben azt mondta. „Egy olyan repülőgépen ülök, amely mindjárt a darabjaira esik szét, miközben Cardiff felé haladunk. Ha másfél órán belül nem kaptok hírt rólam… Nem tudom, fognak-e bárkit is küldeni értem, hogy megtaláljanak, de nagyon félek” – mondta a felvételen Sala, akit múlt héten klubrekordot jelentő, 17 millió euró (5,4 milliárd forint) körüli összegért igazolt le a Cardiff. Sala eltűnésének hírére a francia szövetség elhalasztotta a Nantes szerdára tervezett Francia Kupa-mérkőzését.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom