Autó-motor
Piastri győzött Bakuban
A 23 éves Piastrinak ez pályafutása második futamgyőzelme, az elsőt július végén a Hungaroringen aratta. Ő a hetedik olyan versenyző az F–1 történetében, aki 24 éves kora előtt legalább két viadalon diadalmaskodott.
Az ausztrál pilóta mögött a pole pozícióból rajtoló Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője ért célba másodikként, míg a harmadik helyen George Russell, a Mercedes brit pilótája zárt. Az egyéni világbajnoki címért versengő Lando Norris (McLaren) a 15. helyről startolva – a leggyorsabb kört is megfutva – lett negyedik, ezzel három pontot hozott a címvédő és háromszoros vb-győztes, az összetettben élen álló Max Verstappenen (Red Bull), aki ötödikként zárt.
A rajtnál Leclerc magabiztosan megőrizte az első helyet, mögé Piastri sorolt be, a harmadik helyért viszont Sergio Pérez megküzdött Carlos Sainzcal (Ferrari) és a második kanyarban a Red Bull mexikói pilótájáé lett a pozíció. Norris a második kör végére már négy helyet tudott javítani és 11. volt. A verseny elején Piastri rövid ideig közel tudott kerülni Leclerc-hez, de aztán lemaradt a monacói riválistól, aki viszont nagyon magabiztosan száguldott, és építgette előnyét az élen. A dobogós pozíciókban haladók közül elsőként Pérez állt ki kerékcserére a 16. körben, majd rögtön utána Piastri is friss abroncsokat kapott. A Red Bull mexikói versenyzője az eddigre már ötödik helyen száguldó Norris mögé tért vissza a pályára, a McLaren brit pilótája pedig igyekezett őt feltartani, hogy a használt gumikkal jelentősen lelassuló csapattársának, Piastrinak kedvezzen. A stratégia bejött, Piastrinak sikerült nagyjából másfél másodperccel Pérez elé visszatérnie a pályára, majd Leclerc állt ki az élről kerékcserére. Kisvártatva Piastri gyorsabbnak bizonyult az élen álló ferraris ellenfelénél, akit egy bátor manőverrel a célegyenes végén meg is előzött.
A féltávhoz közeledve így Piastri, Leclerc, Pérez volt az első három helyen a sorrend, de köztük egy másodpercnél kevesebb volt az időkülönbség. Az élen száguldó hármas gyakorlatilag a leintésig „vonatozott” egymás mögött, végül Pérez járt nagyon rosszul, amikor megpróbálta megelőzni a jelentősen lelassuló Leclerc-t. A monacóit ugyanis nem tudta maga mögé utasítani, viszont utolérte őket a negyedik Sainz, akivel Péreznek csatáznia kellett, ez pedig kettejük ütközésével zárult. A futam virtuális biztonsági autós figyelmeztetés mögött ért véget, Russellnek pedig így „hullott az ölébe” a harmadik hely.
Norris a hajrában előzte meg Verstappent, a McLaren pedig ezen a viadalon átvette a vezetést a konstruktőrök vb-pontversenyében a címvédő Red Bulltól. Az eltiltását letöltő dán Kevin Magnussent (Haas) helyettesítő brit Oliver Bearman 10. lett, így egy pontot szerzett, a két hete Monzában debütáló argentin Franco Colapinto (Williams) pedig nyolcadikként pályafutása első F1-es vb-pontjait gyűjtötte be.
A világbajnoki idény a jövő hétvégén Szingapúrban folytatódik.