Autó-motor
Nemzetközi elismerés a magyar versenyzőnek
Elnyerte a csehek tetszését a többszörös bajnok magyar versenyző
A többszörös bajnok formaautó-versenyző Magyar János számára csütörtökön egy tesztnappal kezdődött a brnoi hétvége.
„Jó köridővel kezdtünk, jó irányba haladtunk a beállításokkal, de jött egy technikai probléma, ami miatt ki kellett hagynom pár szabadedzést” – kezdte a hétvége értékelését Magyar János. A pénteki napról kiemelte: „Az időmérőn próbáltam felépíteni a köridőket, ami sikerült is. Körről körre javultam, végül abszolút nyolcadik helyen zártam a kvalifikációt.”
Szombaton korai időpontban már a versennyel folytatták a hétvégét a versenyzők. hiába várt nagy feladat a legjobb magyar forma autós versenyzőre a rajtrácson még nevetni is láthattuk, az izgalom legkisebb jele sem látszott rajt.
„A versenyen úgy voltam vele, hogy egy jó rajt után megpróbálok minél több pozíciót nyerni, a hármas kanyarban már kettőt is tudtam előzni. Végig kontroll alatt tudtam tartani a versenyt és abszolút hatodikként értem célba” – értékelte az első versenyt az őrbottyáni sportoló.
A versenyen nyújtott teljesítményét jól mutatja, hogy a verseny közvetítésében többször is méltatták a magyar a pilótát, míg az előzését elismerően értékelték.
Azonban nem volt sok idő pihenésre, hiszen vasárnap reggel egy újabb időmérő, kora délután pedig egy újabb verseny következett az FIA Közép Európai Zóna Bajnokság mezőnyének. A futamot a rajtrács tizedik pozíciójából várhatta. Ám, míg egy ilyen helyzetet a legtöbb versenyző tehernek éli meg Magyar Jánost inkább csak motiválja.
„A versenyen minél hátrébbról indulok, annál több autót fogok tudni megelőzni. Ennek a futamnak is így álltam neki, a lehető legjobbat próbáltam belőle kihozni. Az egyes kanyarig már több pozíciót is fogtam, az egész verseny alatt jó tempót tudtam hozni” – fogalmazott az őrbottyáni versenyző.
Az egész verseny alatt koncentráltan és céltudatosan vezetett értékes előzéseket bemutatva: „Próbáltam konstans köridőket futni, még többet beleadtam, máshogy vezettem az autót. Próbáltam mindent kihozni az abroncsokból és a technikából is. Pár kör után meg tudtam könnyedén előzni az előttem levőt”.
Az FIA Közép Európai Zóna Bajnokság a brnoi hétvégével véget ért. A nem hivatalos végeredmények szerint Magyar János a kategóriáját megnyerte, míg az abszolút elszámolásban a második helyen végzett. A versenyzésnek azonban még nincs vége idénre az őrbottyáni pilóta számára. Október első hétvégéjén az olasz bajnokság mezőnyében Monzában gurulhat pályára.