Sport
Kiütötte a Győr a román Valceát idegenben
Kézilabda. Az utolsó pillanatokban mentett pontot a Szeged a vendég dán Aalborg ellen, a Veszprém ünnepelhetett Portóban a férfi Bajnokok Ligájában

A hétvégén is beigazolódott a „végy egy jó kapust” alaptétel. A Veszprém kapuját Vladimir Cupara védte Portóban a férfi BL csoportmérkőzésén. A 25 éves szerb kapus bravúrosan védett – a portugálok csak a tizedik percben tudták megszerezni első góljukat –, s részben remek teljesítményének köszönhetően a Veszprém a szünetben öttel vezetett (14–9), majd 31–24-re nyert az FC Porto ellen.
Jó formában tért vissza sérüléséből Lékai Máté, aki a csapat egyetlen magyar játékosaként három gólt is dobott. „A csoport első helyéért küzdünk, s Portóban egy nagy lépés tettünk ezért – értékelt a brazil válogatott Rogério Moraes, a Veszprém beállója – Nagyon jól kezdtük az első játékrészt, kiváló volt a védekezésünk, és az egész találkozón jól is működött. Cupara pedig lenyűgöző volt ma.” A nyolc győzelemmel és három vereséggel 16 pontos Veszprém szerdán a 18 pontos THW Kiel vendége lesz, a tét a csoportelsőség.
Amint kiderült, nem udvariasságból nyilatkozta Carlos Pastor, a Szeged vezetőedzője, hogy nehéz mérkőzésre számít az Aalborg ellen, mert a vendég dán bajnok szinte végig vezetett. Ebben döntő szerepe volt a norvég Kristian Saeverasnak, aki ziccereket védett, s így az Aalborg két-három, sőt négy góllal is vezetett. Aztán a második félidőben beállt a Szeged kapujába Mikler Roland, akinek bravúrjai doppingolták csapatát. Az utolsó másodpercekben labdaeladás után Dean Bombac betalált, ezzel a Szeged egy pontot megmentett (26–26).
„Sokat hibáztunk, a védekezésünk nem volt jó, de így is sikerült egy pontot szereznünk a kiválóan kézilabdázó Aalborg ellen. Sok mindenben kell még fejlődnünk. Az viszont biztató, hogy az utolsó negyven másodpercben két góllal döntetlenre tudtuk menteni a meccset, amit nem gondoltam volna” – vallotta be Carlos Pastor. Mikler Roland szerint hullámzóan játszottak, többször elengedték az Aalborgot.
A női BL középdöntőjében a Győr továbbra is veretlen, 29–20-ra nyert a román Ramnicu Valcea otthonában. Kiss Éva remekül védett, a hazaiak pedig nagyon sok hibával játszottak, így az első félidőben az ETO 10–6-ra vezetett. Az első felvonás utolsó két gólját, majd a második félidő első három győri találatát is a norvég Veronica Kristiansen szerezte, vezérletével tartotta előnyét a Győr, amely végül kilenc góllal (29–20) győzött idegenben. A veretlenül csoportelső ETO február 23-án a francia Brest Bretagne vendége lesz.
A Ferencváros és a Rosztov-Don mérkőzésen is meghatározó volt a védekezés és a kapusteljesítmény (15 illetve 30 százalékos) Érden. Ezért Klujber Katrin vezérletével a Fradi hiába dobott a BL-ezüstérmes orosz csapatnak 31 gólt, 35-öt kapott, s újabb vereség lett a vége. Az FTC ,amely három ponttal az utolsó a csoportjában, február 21-én a román CSM Bucuresti otthonában folytatja szereplését a BL-ben.