Sport

Gólrekordot állított fel az Atalanta

Labdarúgás. Cristiano Ronaldo sorozatban a tizedik bajnoki mérkőzésén szerzett gólt a Juvéban, de a világklasszisnak ezúttal aligha volt felhőtlen az öröme

Az Atalanta csak a negyedik helyen áll az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában, a Serie A-ban, mégis csúcsot döntött a hétvégi fordulóban. A nagy meglepetést egy másik nagy formában lévő kis(ebb) csapat, a Hellas Verona szolgáltatta, a Juventus legyőzésével.

Gólrekordot állított fel az Atalanta
Cristiano Ronaldo (középen) Európa leggólerősebb csatára eddig 2020-ban
Fotó: AFP/Marco Bertorello

A bergamói fekete-kékek egy régi rekordot döntöttek meg: az 1959–1960-as idény óta, az utóbbi hatvan évben övék az első csapat, amely a 23. forduló után 61 szerzett góllal áll. A statisztikák egyik jellemzője, hogy néha meglepő eredményt mutatnak – ez is az. Ki gondolta volna, hogy az Atalanta gólrekordot állít majd fel, lepipálva olyan legendás támadósorok teljesítményét, mint – csak a légiósok visszafogadása óta eltelt időre gondolva – a Milan Gullit, Van Basten, Virdis, vagy később Kaká, Inzaghi, Sevcsenko triója? Vagy az AS Roma Batistutára, Tottira és Montellára épített támadószekciója, a Lazio egysége Salasszal és Crespóval, az Inter Ibrahimovic, Adriano, Crespo hármasa, a Napoli Ma-Gi-Ca becenevű, varázslatos Maradona, Careca, Giordano triója, s nem utolsósorban a Juventus megannyi pazar csatársora. Utóbbiak közül is kiemelve a Platini előtt játszó Penzo, Rossi, Boniek hármast, vagy modern időkből a 2017–2018-as, 86 gólos szezonból a Higuaín, Dybala, Mandžukić egységet. Gian Piero Gasperini legénysége az európai topligák együttesei közül egyedül a Manchester City mögött marad el a szerzett gólokat tekintve a mostani szezonban.

Az Atalanta gólkülönbsége (61–31) sokkal jobb, mint a címvédő Juventusé (44–23), ugyanakkor a Juve a pontokat tekintve fényévekkel megelőzi. Igaz, állhatna még jobban is, de szombaton váratlanul kikapott a Hellas Veronától. Hiába szerzett Cristiano Ronaldo sorozatban a tizedik bajnokiján is gólt, a hajrában a sárga-kékek fordítottak. A Verona immár nyolc forduló óta veretlen, a múlt héten döntetlent játszott idegenben a Lazióval, s legyőzte a listavezető Juventust.

Premier League, 26. forduló. Brighton–Watford 1–1, Everton–Crystal Palace 3–1, Sheffield United-Bournemouth 2–1, Manchester City–West Ham United elhalasztva. A forduló további mérkőzéseit a következő hétvégén rendezik.
Az élcsoport: 1. Liverpool FC 73 pont (25), 2. Manchester City 51 (25), 3. Leicester City 49 (25), 4. Chelsea 41.

Bundesliga 1., 21. forduló. Bayer Leverkusen–Borussia Dortmund 4–3, Freiburg–Hoffenheim 1–0, Hertha BSC–Mainz 1–3, Schalke–Paderborn 1–1, Werder Bremen–Union Berlin 0–2, Wolfsburg–Düsseldorf 1–1, Eintracht Frankfurt–Augsburg 5–0, Bayern München–RB Leipzig 0–0, Mönchengladbach–Köln elhalasztva.
Az élcsoport: 1. Bayern München 43 pont, 2. RB Leipzig 42, 3. Borussia Dortmund 39, 4. Mönchengaldbach 39 (20).

Serie A, 23. forduló. Hellas Verona–Juventus 2–1, Torino–Sampdoria 1–3, Fiorentina–Atalanta 1–2, AS Roma–Bologna 2–3, SPAL–Sassuolo 1–2, Genoa–Cagliari 1–0, SSC Napoli–Lecce 2–3, Brescia–Udinese 1–1, Parma–SS Lazio 0–1, Internazionale–AC Milan (lapzárta után ért véget).
Az élcsoport: 1. Juventus 54 pont, 2. Lazio 53, 3. Internazionale 51 (22), 4. Atalanta 42, 5. Roma 39.

La Liga, 23. forduló. Atlético Madrid–Granada 1–0, Valladolid–Villarreal 1–1, Getafe–Valencia 3–0, Levante–Leganés 2–0, Alavés–Eibar 2–1, Real Sociedad–Athletic Bilbao 2–1, Espanyol–Real Mallorca 1–0, Osasuna-Real Madrid 1–4, Celta Vigo–Sevilla 2-1, Real Betis-FC Barcelona (lapzárta után ért véget).
Az élcsoport: 1. Real Madrid 52 pont, 2. Barcelona 46 (22), 3. Getafe 42, 4. Sevilla 39.

Kapcsolódó írásaink