Sport

Első a Liverpool, aztán a Nap, a Hold, meg a Föld

Premier League

„Nem emlékszem, hogy az utóbbi időben bármikor is ilyen döntő szerepet játszott volna egy jobbhátvéd egy rangadón” – írta egy Liverpool-szurkoló a közösségi médiában, csapata a Leicester City elleni találkozón elért idegenbeli 4–0-s sikerét és a két gólpasszt adó és egy gólt is szerző Trent Alexander-Arnoldot ünnepelve.

Alan Hansen, a „vörösök” hetvenes-nyolcvanas évekbeli legendája, a BBC elemzője egészen addig ment, hogy megállapítsa: a modern futballban nem akad még olyan kiváló szélsőhátvéd pár, mint amilyen Alexander-Arnoldé és Andy Robertsoné. Többen kétségbe vonták a rangadó titulust, olyan nagy különbség volt a két csapat között. A klubvilágbajnokság hőse, Roberto Firmino két, a büntetőt értékesítő James Milner, valamint TAA egy-egy találatával a Pool kiütéses győzelmet aratott és immár 13 ponttal vezet a Leicester előtt, pedig egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. (A lapzártánk után véget ért meccsen a Manchester City megelőzhette a Leicestert.). Jót írt a BBC a Premier League élcsoportjáról: 1. Liverpool, aztán a Nap, aztán a Hold, aztán a Föld, majd 2. Leicester. További csütörtök esti eredmény: Manchester United–Newcastle 4–1.