Sport
Antoine Griezmann sebet kapott a tűzkeresztségben
Labdarúgás. A Betis megkapta a francia világbajnok mellé még az öccsét is, Gareth Balekölcsönbe nem akar menni sehova, Kínába pedig csak nagyon nagy gázsiért

Az elmúlt tizenkét hónapban Benjamin Pavard és Lucar Hernandez a Bayern Münchenhez, Antoine Griezmann a Barcelonához, Thomas Lemar az Atlético Madridhoz, Steven Nzonzi az AS Romához igazolt, függőben van még Paul Pogba és Samuel Umtiti ügye is. Nabil Fekir keddig a „tárgyalásban lévők” közé tartozott, immár elkelt. Ügye azért is érdekes, mert annak ellenére, hogy korábban sokkal tekintélyesebb kérői voltak – mint például a Liverpool tavalyi érdeklődése után idén a Sevilla, a Valencia és a Napoli –, mégis a Real Betishez igazolt. Annak ellenére, hogy a mértékadó Transfermarkt.de hatvanmillió euróra becsüli a piaci árát, mindössze 19,8 millió euróba került. Az ügy hátterében állítólag az állhat, hogy nem egészséges Fekir térde. Tavaly, amikor az Anfield Roadon járt, állítólag ezen bukott meg a szerződése. A mostani átigazolás különlegessége, hogy „árukapcsolással” az öccse, Yassin is a Lyontól a Betishez igazol. Az algériai származású fivérek között nagyon erős a kötelék.
Ha már Griezmann és Umtiti is említésre került, említsük meg, hogy a Barcelona lejátszotta első előkészületi mérkőzését, mégpedig a londoni Chelsea ellen. Ki nem találnák, hol: Japánban, Szajtamában. Bemutatkozott Antoine Griezmann, de még nem csatlakoztak a kerethez a Copa Américán szerepelt dél-amerikai sztárok, így finoman szólva is tartalékosan állt fel a Barça. Nemcsak az Atlético Madridtól érkezett francia világbajnok debütált (aki egyébként kapott egy kellemetlen rúgást Jorginhótól), hanem a holland Frenkie de Jong is, aki a második félidőre állt be. A spanyol lapok számára témát ad, hogy az Ajaxtól érkezett fiatal középpályás nagy konkurenciát jelenthet majd az idényben a veterán Sergi Busquets számára. A végül 2–1-re nyerő Chelsea ellen kezdett Sergi Busquets és a hasonló poszton erős, mindössze 20 éves Oriol Busquets is, akik csak névrokonok. Frank Lampard Chelsea-jében játszottak olyan, vélhetően a klubnál maradó futballisták, akik az előző idényt kölcsönben máshol töltötték, mint a francia Tiemoué Bakayoko vagy a belga Michy Batshuayi. Játszott az amerikai Chrtian Pulisic, aki új igazolás, tavasszal még a Borussia Dortmundban játszott, de már januárban megvette a Chelsea, tehát az átigazolási tilalom előtt a Kékek tagja lett.
Filipe Luis, a Copa América-győztes brazil védő hazatért a Flamengóhoz, előtte az Atlético Madridban futballozott. Egy másik brazil, Adriano – korábban a Barcelona és a Sevilla játékosa – az Atlético Paranaense sorait erősíti majd. Napi aktuális Gareth Bale-ről: ügynöke kijelentette, hogy a walesi csatár nem akar kölcsönbe menni. Kínába is csak akkor, ha világrekordot jelentő fizetést ajánlanak.