Sport
Tiltakozás
Korner
A háromszoros olimpiai bajnokot a FINA 2014-ben négy hónapra eltiltotta doppingvétség miatt, azonban ezt csak később hozták nyilvánosságára. A brit média szerint a Kínában nemzeti hősnek számító, két méter magas Szunt tavaly szeptemberben újra ellenőrizték, és állítólag az úszó testőrei kalapáccsal szétverték a levett mintákat. A FINA azonban nem tiltotta el az úszót – formális hibákra hivatkozva –, ezért a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a WADA a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult, amely várhatólag szeptemberben tárgyalja a tízszeres világbajnok vitás ügyét. Nem az első eset, hogy egy nagy ország nagy sportolója kivételezett helyzetbe kerül. Ezért mondta csúcstartónk, Kozma Dominik, hogy nem érti, miért mindig a kis országokkal statuálnak példát. Mindenesetre Szun a döntőt megnyerte, de Horton nem állt egyedül a dobogó mögött, élvezhette a világ úszóinak szimpátiáját. Eddig a FINA sem merte megbüntetni.