Sport
Már a nyitónapon szólt Rasovszkynak a Himnusz
Vizes világbajnokság. Gólrekorddal kezdett a magyar női vízilabda-válogatott Kvangdzsuban,ahol férficsapatunk ma Új-Zéland ellen mérkőzik

A világbajnokság fő helyszínétől, Kvangdzsutól 130 kilométerre lévő Joszuban szemerkélő esőben rajtolt el a tengerben kijelölt pályán a hatvanfős mezőny, amelyben Rasovszky Kristóf és Székelyi Dániel is az élbolyban úszott. Hétszáz méterrel a cél előtt Rasovszky ritmust váltott, riválisai nem tudták utolérni, s biztosan nyerte az öt kilométeres versenyt, míg a 24 éves Székelyi hatodiknak ért célba. „A táv elején gondolkodtam rajta, hogy meg kellene bújni az első-második sor környékén, de annyira nagy volt a tumultus, hogy muszáj volt előremennem, hogy elkerüljem a verekedést. Ez a győzelem igazolta, hogy jó formában vagyok. Most két nap pihenő következik, majd jöhet kedden a tíz kilométeres verseny, amelyben az első tízbe kerülés, azaz az olimpiai kvóta megszerzése a célom” –nyilatkozta az MTI-nek a magyar úszósport nyílt vízi szakágának első világbajnoka, aki aztán nagy médiafigyelmet kapó, sportszerű gesztussal együtt fotózkodott a verseny utolsó helyezettjével.
Nem sikerült a kvótaszerzés Olasz Annának, aki a 16. helyen ért célba a nők 10 kilométeres versenyében, amelyben Rohács Réka a 22. lett. „Az utolsó körben óriási verekedés volt a vízben. Nekem sikerült betartanom az előre eltervezett taktikát, bár azt hittem, hamarabb jön a ritmusváltás, ugyanakkor az utolsó nyolcszáz méter már nagyon nehéz volt. Abszolút kiúsztam magam” – nyilatkozta a bal szemén egy monoklival Olasz Anna, aki hozzátette, továbbra is bízik az olimpiai kvalifikáció megszerzésében.
Dél-Koreában korábban sem volt népszerű a női vízilabda, a magyar válogatott pedig főleg nem szerettette meg a pólót a házigazdák fiatal csapatával, amely ellen 64–0-ra nyert, ezzel a sportág történetének legnagyobb különbségű győzelmét aratta világversenyen. Az eddigi rekordot Jugoszlávia tartotta, amely az 1985-ös Universiadén 62–0-ra ütötte ki Guatemalát.
„Engem is meglepetésként ért, hogy ilyen gyenge az ellenfél, de megadtuk azzal a tiszteletet, hogy nem szórakoztunk, vagy bohóckodtunk. Így is azonban ötven százalék alatti fizikai teljesítménnyel lőttünk ennyi gólt. Ez volt életem leghosszabb mérkőzése, egyben a legunalmasabb is” – mondta Bíró Attila szövetségi kapitány. Csapatunk kedden Kanada ellen folytatja szereplését, míg a férfi válogatott ma 10.50 órakor Új-Zéland ellen kezd.