Sport

Rasovszkyék érmekért és olimpiai indulásért is úsznak

Vizes-vb. Látványos ünnepséggel megnyitották a 18. FINA- világbajnokságot a dél-koreai Kvangdzsuban

A műugrók és a szinkronúszók versenyeivel megkezdődött a 18. vizes világbajnokság Kvangdzsuban, ahol nyílt vízi úszásban Rasovszky Kristóf ma éremért küzdhet.

Rasovszkyék érmekért és olimpiai indulásért is úsznak
A dél-koreaiak már a pompás megnyitóval jelezték, nagyszerű házigazdák lesznek
Fotó: AFP/Sputnik/Alexander Vilf

Magyar idő szerint ma egy órakor rajtol a nyílt vízi úszók férfi 5 kilométeres versenye a Kvangdzsutól 120 kilométerre lévő tengerben. Két magyarral: Rasovszky Kristóffal és Székelyi Dániellel. Az Európa-bajnok Rasovszky a rajt előtt elmondta, hogy a legrövidebb távot felvezetőnek tartja a 10 kilométeres versenyre, amelyben az első tíz helyezett olimpiai kvótát szerez a tokiói nyári játékokra. Ez a célja Olasz Annának, aki négy éve 11. lett a vb-n, ezért nem indulhatott Rióban, 2012-ben pedig a későbbi győztes, Risztov Éva szorította ki a csapatból. Nehéz lesz, mert erős az élmezőny, de mindent meg fogok tenni, hogy kijussak az olimpiára – ígérte Olasz.

A magyar női vízilabda-válogatott „felkészülési” mérkőzéssel kezdi meg a világbajnokságot: vasárnap magyar idő szerint fél hatkor a házigazda Dél-Korea ellen játszik. A nyitómeccs jó alkalom lesz gyakorolni a keddi, kanadaiak elleni és a csütörtöki, oroszok elleni összecsapásra.

„Az ausztrálokkal játszottunk edzőmeccseket Japánban, amire nagy szükségünk volt, sok mindent tudtunk gyakorolni, modellezni a kanadaiak elleni mérkőzésre készülve – nyilatkozta Bíró Attila szövetségi kapitány. Felkészültünk mindenre, még a helyi reggeli kezdést is tudtuk modellezni, ezért nem érhet bennünket meglepetés. Agresszívebbnek, profibbnak kell lennünk, akkor nem lehet baj, minden más esetben bármi megtörténhet. Bízunk magunkban és a jó szereplésben!”

A szintén Japánban edzőtáborozó magyar férfiválogatott is megérkezett Kvangdzsuba, ahol hétfőn Új-Zéland ellen kezdi meg világbajnoki szereplését, majd a spanyolokkal és a dél-afrikaiakkal mérkőzik a csoportelsőségért. „Az Új-Zéland elleni kezdés várhatóan nem okoz gondot – nyilatkozta Märcz Tamás szövetségi kapitány –, ugyanakkor az ilyen mérkőzéseken is maximális koncentrációt szeretnék látni, hogy kellőképpen felhasználhassunk arra, amire kell. Minden rendben a csapat körül, formálódunk, és amikor kell, élesek leszünk.”

Dávid Janka és Gács Boglárka a 29. helyen zárt a szinkronúszó párosok technikai selejtezőjében, így nem jutott döntőbe.

Kapcsolódó írásaink

Csillagok háborúja

ĀÚszás. Késely Ajna és Milák Kristóf ragyogó győzelmével kezdődött a kétnapos, harminc versenyszámból álló pénzdíjas verseny a Duna Arénában