Sport
Túl nagy falat volt
Kosárlabda. Csak pontosabb játékkal harcolhatta volna ki a magyar női válogatott az olimpiai selejtezőn való indulás jogát a Európa-bajnokságon

A magyar válogatott nagyon közel volt a bravúrhoz – a negyeddöntőben csak két ponttal kapott ki az angoloktól –, de elsősorban sorozatos hibái miatt a világbajnoki bronzérmes belga együttestől is vereséget szenvedett (56–72), ezért nem vehet részt jövő februárban az olimpiai kvalifikációs selejtezőn. „Sok problémánk volt, de kezeltük őket, és újra a nyolc közé kerültünk az Eb-n – nyilatkozta az MTI-nek Székely Norbert szövetségi kapitány. – Erre büszkének kell lennünk. Jó úton járunk, és remélhetőleg Európa legjobbjai közé emelkedünk a következő két-három évben. A fiatalok egyre jobban beépülnek a csapatba, a 20 év alatti Lelik Réka és Pusztai Petra már a felnőttválogatottat erősíti.” Kellenek is a fiatalok, mert ugyan a 31 éves, honosított amerikai Turner Yvonne csapatunk egyik legjobbja volt, de a két helyosztó mérkőzésen csak 11 és 10 pontot dobott.
A csapatkapitány, a belgák ellen 11 pontos Raksányi Krisztina kiemelte, hogy a világ egyik legjobb csapatával szemben maradtak alul. „Gratulálok a belgáknak, és büszke vagyok a saját csapatomra, bejutottunk a legjobb nyolc közé, azt hiszem, ez a helyünk most az európai kosárlabdában. A vége kicsit keserű lett, de idővel az marad meg, hogy ott voltunk a negyeddöntőben” – hangsúlyozta Raksányi.
Szalay Ferenc, a szövetség elnöke az MTI-nek nyilatkozva úgy vélte: a magyar válogatott túlteljesítette a várakozásokat azzal, hogy a hetedik helyen végzett. „Erősebb csapatunk volt, mint gondoltuk, a tervezés ugyanis onnan indult, hogy ha a csoportból továbbjutunk, az már komoly eredmény. Az, hogy első helyen zártunk, már várakozáson felül volt, utána a csapaton látszott, hogy a nemzetközi rutint még meg kell szerezni. A többi csapaton pedig az látszott, hogy megvan már ez a rutinjuk, és ennyivel előttünk vannak. A britek ellen már nagyon komoly volt a tét és a teher, ami lenyomta a lányokat. El kell gondolkodnunk azon, miként tudjuk levenni ezt a terhet a vállukról, mert a közvélemény egy része azt gondolta, hogy azzal, hogy van esélyünk az olimpiai selejtezőre, az már meg is van. Valljuk be, ez nagyon nagy falat lett volna.”
Az előző Európa-bajnoksághoz hasonlóan Franciaország és a címvédő Spanyolország jutott a döntőbe, amely lapzártánk után fejeződött be. A bronzmérkőzésen a házigazda Szerbia 81–55-re nyert a brit csapat ellen.
