Sport
Torba Erik nagyszerű birkózással döntős
Európa Játékok. Nem sikerült a bravúr a női asztaliteniszezőknek
A kötöttfogású birkózók hatvan kilogrammos súlycsoportjának elődöntőjében Torba fordulatos mérkőzésen, kiváló teljesítményt nyújtva gyűrte le Eb-bronzérmes ellenfelét, Cshartisvilit. A georgiai már 5–3-ra vezetett, de Torba óriási hajrát nyitott, s végül egy intés után megpörgette ellenfelét, amivel megszerezte a győzelmet.
A döntőben az orosz világ- és Európa-bajnok Sztjepan Marjanjannal mérkőzik ma késő délután. Lőrincz Tamás is bejutott az elődöntőbe, de ott 4–1-re kikapott az örmény Csaljantól. A Bp. Honvéd hetvenhét kilogrammos olimpiai ezüstérmese is szőnyegre lép majd, a bronzéremért.
Ugyancsak a harmadik helyért játszhat a Pergel, Póta, Madarász összeállítású női asztalitenisz-válogatott, amely a románok elleni 3–2-es vereséggel elveszítette olimpiai kvótaszerzési esélyeit. Ellenfele a lengyel csapat lesz. „Úgy indultunk neki ennek a mérkőzésnek, hogy a lehetőségeinket ki kell tudnunk használni – értékelt Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány az MTI-nek. – Azt tudtuk, hogy Szőcs Berni ellen nem sok sanszunk lesz, ezért a párosgyőzelemre és Madarász Dóri sikerére alapoztunk, és arra, hogy végül Póta Gina is nyerni fog. Ez a terv az utolsó meccsben 2–1-ig jól is alakult, de aztán Dodean taktikát váltott, sokkal többet játszott Gina tenyeresére, s erre nem tudtunk igazán reagálni. Nagyon fájó ez így” – fogalmazott.
A pályakerékpáros Szalontay Sándor nem jutott nyolc közé a férfiak sprintversenyében. Szalontayra – miután a selejtezőt és az első kört vigaszágról sikerrel vette – a csapatban világ- és Európa-bajnok holland Jeffrey Hoogland várt rá, és nem volt esélye az azonnali továbblépésre. Így megint vigaszágra került, ahol a lengyel Rafal Jan Sarneckivel csatázott. Az utolsó mért körben Szalontay sokáig elöl állt, az utolsó kanyarba is elsőként érkezett, ám riválisa remekül hajrázott, és végül győzött. Szalontay vasárnap keirinben is rajthoz áll, ebben a számban motoros felvezetéssel érik el a versenyzők az utolsó három kört.
