Sport
Magyar éremeső hullt a minszki szélviharban
Európa-játékok. Újabb három arany kajak-kenuban a vizes zárónapon

A nemzetközi szövetség úgy döntött, a versenyt – a tizenhat szám mezőnyének erősségére alapján – végül is kontinensviadalnak tekinti. A magyarok újabb három arany- és négy ezüstérmet gyűjtöttek, összesen kilenc éremmel zártak.
Hiányzott úgy tíz méter Kozák Danutának, hogy az UTE 32 éves, ötszörös olimpiai bajnoka elsőként érjen célba a kajak egyes 500 méteres döntőjében. Viszont nem hiányzott az Európa-játékokat megelőző lázas betegsége, de Danuta, ha nem is volt a legjobb formájában, kis híján utolérte a hazai pálya szélviszonyait nála jobban ismerő, a közönség által erősen támogatott Volha Huzdenkát. Ugyan 2015 óta először kapott ki ebben a számban, a küzdeni tudása és az ezüstérme elismerést érdemelt. És ekkor hátravolt még két döntője.
A rendkívül kellemetlen időben a női kenu kettesek következtek, ahol a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső kettős 500 méteren Eb-címvédőként és vb-ezüstérmeshez méltón, gyakorlatilag ellenfél nélkül (pontosabban csak a szél és a víz ellen) versenyzett. Olimpiai számban elért aranyérmük után úgy nyilatkoztak, féltávtól már csak arra figyeltek, nehogy valami bakit csináljanak.
A vb-címvédő kajakos kvartettünknek azonban alaposan meggyűlt a baja a fehéroroszokkal. Node Csipes Tamara ötletére a hajrát a rossz idő miatt előbb indították meg – és ez bejött, miénk lett az újabb arany. Délután a 200 méteres számokban újabb ezüstöt nyert Kozák, a férfiaknál Birkás Balázs is második lett kajakkal. A kajak 5000 méteres távon Bodonyi Dóra második, Kopasz Bálint aranyérmes lett.
A magyar női asztalitenisz-válogatott 3–0-ra legyőzte az ukránokat és ezzel bejutott a csapatverseny elődöntőjébe. Birkózásban Dénes Mercédesz (53 kg) egy tussal kikapott, ötödik lett.
