Kultúra

Kiállítás nyílt Tolkien életéről és munkásságáról

Kultusztárlat Oxfordban

A modern fantasy atyjaként emlegetett J. R. R. Tolkien életének és munkásságának szentelt nagyszabású tárlat nyílt az Oxfordi Egyetem Bodley Könyvtárában. A távirati iroda jelentése szerint olyan tárgyak is helyet kaptak, amelyek korábban még sosem szerepeltek kiállításon.

A Tolkien: Maker of Middle-earth (Tolkien: Középfölde megalkotója) című kiállításon, amelyhez hasonlót évtizedek óta nem rendeztek Nagy-Britanniában, kéziratok, grafikai anyagok, térképek, levelek és műtárgyak kalauzolják végig a látogatókat a világhírű angol író, nyelv- és irodalomtörténész pályafutásán. A kiállított tárgyak egy része először tért vissza Oxfordba – ahol Tolkien felnőtt élete jelentős részét töltötte – az író 1973-ban bekövetkezett halála óta. A kiállítás egyik fénypontjaként vendégeskednek Oxfordban A hobbit és A Gyűrűk Ura trilógia ritka kéziratai és illusztrációi, valamint az író fia, Christopher Tolkien által kölcsönadott tárgyak, köztük Tolkien íróasztala és széke a dolgozószobájából. Az ötévnyi előkészület eredményeként megszületett tárlat 200 kiállítási tárgyának legalább egyharmadát még sohasem láthatta a nagyközönség.