Kultúra

Ismét vizsgálják a magyar kultúraszervező halálát

Újabb eljárás

Előzetes eljárást indított a dél-franciaországi Bordeaux ügyészsége Bertrand Cantat francia rockénekes magyar felesége, Rády Krisztina műfordító, kulturális szervező, a Párizsi Magyar Intézet egykori művészeti vezetője nyolc évvel ezelőtti halála ügyében.

A zenész ellen volt ügyvédje, Yael Mellul, a Femme et Libre, azaz Nő és Szabad nevű feminista egyesület elnöke tett feljelentést, nem szándékosan halált okozó fizikai erőszak és pszichológiai nyomásgyakorlás gyanújával. A ügyvédnő azt állítja, Bertrand Cantat erőszakos viselkedése nagy szerepet játszott abban, hogy Rády Krisztina 2010-ben öngyilkos lett. A nyomozók ismét megvizsgálják, hogy milyen körülmények között vesztette életét 2010 januárban a Noir Désir egykori frontembere két gyermekének anyja. Az ügyben a bordeaux-i ügyészség 2013-ban már egyszer újraindította a nyomozást, miután nyilvánosságra került egy felvétel, amelyben halála előtt Rády Krisztina a szüleinek hagyott üzenetében arról beszél: rettegett erőszakoskodó volt férjétől. Cantat-t 2004-ben nyolc év szabadságvesztésre ítélték Marie Trintignant megöléséért. Február végén indult, új albumát népszerűsítő turnéja hírére heves tiltakozás kezdődött az énekes zeneipari visszatérése ellen.