Kultúra

Zsinagógát tártak fel Izraelben

Akár Jézus is prédikálhatott itt

Véletlenül megtalált Jézus korabeli zsinagógát tártak fel Észak-Izraelben. Akár maga Krisztus is prédikálhatott az imaházban.

Jézus
Jézus Krisztusról készült korai mozaik. Fotó: haaretz.com
 A történet úgy indult, hogy a katolikus Krisztus Légiója Kongregáció megvásárolt négy egymás melletti telket a Galileai-tenger nyugati partján az egykori Magdala városnál, hogy zarándokszállást, több felekezetet szolgáló kápolnát, vendéglőt és nőknek szolgáló menedékhelyet építsen rajta. Azért errefelé, mert a keresztény hagyomány szerint Jézus ezen a vidéken töltötte élete legnagyobb részét, nem pedig Betlehemben vagy Jeruzsálemben, jóllehet, a legtöbb ember erre a két városra asszociál Krisztus neve hallatán – mondta el Eamon Kelly, a jeruzsálemi Miasszonyunk Pápai Intézet helyettes vezetője.

Az építkezés azonban nem indulhatott meg, mert az izraeli törvények szerint a földmunkák megkezdése előtt régészeti feltárásokat kell végezni. A régészek ezért kivonultak erre a területre, munkájuk során pedig egy időszámításunk szerint első századi zsinagóga maradványaira bukkantak.

Ebből a korszakból Izraelben és az egész világon eddig összesen hét zsinagógát találtak, de Kelly szerint ez az egyetlen, amelyben Jézus minden bizonnyal járhatott és prédikálhatott, s ezért különösen fontos mind a zsidóknak, mind a keresztényeknek.

Az építmény legkorábbi, kezdetleges szerkezetét a régészek szerint időszámításunk szerint 1-ben építették, majd 40-ben tették díszesebbé, jelentősebbé. Abban a korban az időszámításunk szerint 20-ban alapított Tiberias nevű város előtt a szomszédos Magdala, Mária Magdaléna szülőhelye volt az egyetlen nagyobb település a Galileai-tó nyugati partján, s ezért az Újtestamentum szerint ezen a környéken tanító és prédikáló Jézus minden bizonnyal meglátogatta zsinagógáját – árulta el Eamon Kelly.

A korabeli Magdala a Via Maris, egy fontos kereskedelmi útvonal mellett volt, amely a Földközi-tengertől indult és Galileán át elvezetett egészen Egyiptomig vagy Szíriáig. Ha valaki Názáretből a Betsaida vagy Kapernaum nevű halászfalvakba tartott, el kellett haladnia erre, ezért is valószínű, hogy Jézus járt a feltárt zsinagógában.

Máté evangéliuma említi a helyet (15:39): "Amikor a tömeget elbocsátotta, bárkába szállt, és Magadán környékére ment". Az ősi zsinagóga közepén egy faragott mészkő áll, ahol valószínűleg egykor a tórát olvasták a helyiek. Domborműve a valaha talált legrégebbi kőbe vésett menóraábrázolás.

Kelly szerint annak idején ha egy idegen rabbi, egy új prédikátor jött a városba, akkor bizonyosan a zsinagógában fogadták, ugyanis akkoriban ezek az építmények nemcsak imádkozásra szolgáltak, hanem afféle közösségi házak is voltak, ahol a helyiek összegyűlhettek.

A régészek úgy vélik, hogy időszámításunk szerint 67-68-ban, az első zsidó háború idején a rómaiak lerombolták az épületet. A zsinagógán kívül ezen a helyen horgászok medencéit és rituális fürdőt is találtak, de tovább ásnak, és folyamatosan kerülnek elő egy első századbeli városka újabb maradványai.
Közben a Krisztus Légiója Kongregáció már felépítette a kápolnát, épül a szálláshely és a vendéglő is. A már feltárt részeket májusban megnyitották a nagyközönség előtt, és eddig ötezren látták a zsidók és keresztények számára egyaránt fontos leleteket. "Ez itt egy olyan hely, amely segít megérteni, mi a közös bennünk"- vélekedik Eamon Kelly.

Forrás: MTI