Kultúra
Zöld, kék és vörös alkotások nyomában
Három szín köré szervezték az Iparművészeti Múzeum új időszaki tárlatát

Régi és modern, szakrális és profán tárgyak kerültek egymás mellé (Fotó: Varga Imre)
Sajátos koncepció mentén rendezett időszaki kiállítás nyílt meg az Iparművészeti Múzeumban: a mától szeptember 4-ig látható, Színekre hangolva című tárlat három termének anyaga három szín, a zöld, a kék és a vörös köré szerveződik. Az adott szín dominánsan jelenik meg az egyes termekben bemutatott műtárgyakon, és mint az intézmény közleménye kitér rá, az alkotások színek szerinti rendszerezésével a céljuk az, hogy új összefüggések mentén mutassák be az Iparművészeti Múzeum gazdag és sokszínű gyűjteményét. Épp ezért a tárlat kizárólag a múzeum saját anyagára épül, a szín mint formai kritérium alapján került egymás mellé régi és modern, szakrális és profán, ünnepi és hétköznapi, ezáltal a műtárgyak jelentésének és értelmezésének új aspektusai tárulnak fel.
A szín az iparművészeti tárgyak megjelenésének mindenkor az egyik legmeghatározóbb eleme – mutat rá a múzeum –, bizonyos esetekben szimbolikus jelentőséggel bír, máskor csupán gyártástechnikai vagy esztétikai okokból választották. Az Iparművészeti Múzeumban őrzött műtárgyakon leggyakrabban a kék, a zöld és a vörös árnyalatai fordulnak elő, de történetesen épp ezek az alapszínei a fényerő összeadásán alapuló úgynevezett additív színkeverésnek, s így valamennyi digitális képmegjelenítő eszköznek is.
A válogatás – amelyben egyaránt akadnak jól ismert főművek és eddig soha be nem mutatott darabok – az iparművészet valamennyi műfaját átfogva sajátos metszetét adja a múzeum gyűjteményének.