Kultúra
Zenés darabok új műsorrendben
Négy premierrel készül az új évadra a madách színház, köztük a musicalpályázat egyik győztes darabjával, a dögkeselyűvel
Szirtes Tamás: A zenés színházakban a részszakmákat illetően nagy szakértelemre van szükség (Fotó: Mohos Angela)
Négy premierrel várja a közönséget az új évadban a budapesti Madách Színház. Szirtes Tamás igazgató tájékoztatása szerint szeptember végén a Mamma Mia! című sikerdarabot, utána Puskás Tamás rendezésében Eisemann Mihály Fekete Péter című kisoperettjét, majd Szente Vajk irányításával egy P. G. Wodehouse-vígjátékot mutatnak be, amely az író novelláiból összefűzött, formabontó előadás lesz. A tervek szerint ősszel a teljes évadot meghirdetik, ami előretervezést kíván. Ezt segíti majd, hogy a külföldi színházak mintájára tömbösítve játsszák ezután a legnagyobb musicaleket. „Ellentétben a repertoárjátszással, csak ezt az úgynevezett en-suite, azaz folyamatos játszási rendet követik például a Broadwayn vagy a Westenden. Hozzá kell tenni, nincs igazán olyan színház, amely ennyi nagy musicalt tart egyszerre a műsorában, mint amennyit mi” – mutatott rá.
Az évad negyedik új előadása a II. Madách Musical-pályázat egyik győztes darabja lesz, az előző évadban bemutatott Aranyborjú mellett ugyanis a Dögkeselyű című alkotás is nyert. A nyolcvanas évek egyik emblematikus filmjeként ismert mű színpadra alkalmazott változatát november–decemberben mutatják be a stúdiószínpadon. Szirtes Tamás egyébként nagy jelentőséget tulajdonít a pályázatoknak, mert bár többletmunka a színháznak, az ország következő musicalszerző generációja is felbukkanhat a megmérettetéseken. Szavai szerint az első musicalpályázaton is figyelemre méltó eredmények születtek, az első helyezett Csoportterápiát folyamatosan hívják vidéki vendégjátékokra, az Én, József Attila pedig máig meghatározó darabja a színháznak.
Mint rámutatott, egy színház szellemi tevékenysége az általa választott darabokban, a köré szerveződött alkotókban fejti ki hatását. „Egy ország kultúrájához hatékonyan hozzá lehet járulni a színházon keresztül, ez azonban függ attól, hogy a vezető akar-e többet tenni annál, hogy lebonyolítja az évadokat” – tette hozzá.
Az ország vezető zenés színházaként a Madách túlnyomórészt musicaleket játszik, e műfaj hazai előzményeiről kérdésünkre Szirtes Tamás elmondta: a magyar zenés színház tradíciójában az volt a jellemző, hogy sok jó zeneszerző, dalszövegíró tevékenykedett, de nagyon kevés igazán jó librettista. „Ha visszatekintünk a két világháború közötti időszakra, amely az operett és a zenés színház termékeny időszaka volt, ott is ugyanezt tapasztaljuk. A szövegkönyv megírásához rendelkezni kellett képességgel a drámai sűrítéshez, szükség volt dramaturgiai tudásra és erős fogékonyságra a zenés műfaj iránt, ez az összetettség pedig csak kevesekben található meg együtt” – foglalta össze. Az operett később többször átesett bizonyos fokú megújításon – fűzte hozzá –, jöttek például a dzsesszoperettek Ábrahám Pál vagy Jacobi Viktor nyomán, amelyek már szinte „musicalkezdemények” voltak. Ezt a műfajt, a musicalt Szirtes Tamás szerint egyébként nagyon nehéz meghatározni: beolvaszt magába minden olyat, ami az adott témához és zenei stílushoz kapcsolódik. Az eredete angolszász, azaz a Gilbert és Sullivan szerzőpárostól kiinduló angol operett volt az egyik tápláló csatorna, de az afrikai zene, a dzsessz mind egyfajta forrás volt a musical ősváltozatának kialakulásához. „Nehéz eldönteni például, hogy a My fair lady, amely musicalként szerezte meg a világhírnevet, nem nagyoperett-e. Inkább döntés kérdése ezek elhatárolása, hiszen a kezdetekkor lassú átmenetet figyelhetünk meg a két műfaj között” – mutatott rá. Meglátása szerint minden zenés színházi nemzet a maga sajátosságait felhasználva teremti meg a saját musicalvilágát. Úgy véli, a francia musical például nagyon markáns, karakteres műfaj, komoly művek születtek, bár az angolszász darabokkal szemben nem lettek igazán népszerűek a világban.
Tény, hogy utóbbiak azok, amelyek bármelyik országban képesek felbukkanni – ehhez azonban hozzátartozik, hogy a zenés színházban az egyes részszakmákat illetően igen nagy szakértelem szükséges. „Egy darab és egy előadás között ott áll az egész színházi alkotófolyamat. Az angol-amerikai zenés színházakban például nagyon jó koreográfusok működnek, mert ott annak van tradíciója. A műfajt folyamatosan megújítani képes emberekről van szó, emellett pedig magas a szcenikai kultúra, valamint sok a kreatív rendező. Minden ponton kap tehát a mű egy erőteljes értéktöbbletet az alkotóktól, a végső előadásban pedig már nemcsak a darabot látja a közönség, hanem ezt a hozzáadott egyéniséget is” – hangsúlyozta Szirtes Tamás. Szerinte a musical esetében kialakult egy, az összművészetek iránt nyitott nézői igény, ehhez pedig hozzátartozik a vizualitás és a technikai tökéletesség, ezért a legkorszerűbb technikát kell használni. „A tartalmi megújulás ellenben művészfüggő: ha egy régi témához másként tud hozzányúlni, meg tudja fogalmazni a saját korát vagy annak egy aspektusát. Így a musical folyamatosan változni képes, a jó dolgokat befogadó és azokra építeni tudó, dinamikus műfaj” – mondta az igazgató.
Felvetődik a kérdés, hogy meddig érdemes megújulni anélkül, hogy az eredeti mű mondanivalója ne sérüljön. Ezzel kapcsolatban kifejtette, a cél egyszerre megtartani a hagyományt és megújítani azt. „A mindenben újat keresők ugyanakkor hiányt ébresztenek a hagyományokat elváró nézőkben, ráadásul ez felment az elmélyülés és az elemzés alól. Éppen ezért úgy gondolom, hogy a megújulásnak mindig az adott darab keretein belül kell történnie” – vélekedett Szirtes Tamás.